DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alonso visszaesést vár szombaton

Elégedettek a pénteki kezdéssel Abu Dhabiban az Alpine versenyzői, de a kétszeres F1-es világbajnok figyelmeztet: általában hátrébb szoktak esni a listán a téttel bíró két napra.

Az Alpine tűnt egyértelműen a harmadik erőnek a Formula-1-es Abu Dhabi Nagydíj pénteki szabadedzésein: Esteban Ocon az alkonyati-esti második tréningen az előkelő második pozíciót kaparintotta meg, de Fernando Alonso is ott volt az első hatban – sőt, a körelvétele nélkül még előrébb végezhetett volna. Nem véletlen, hogy a hungaroringi győztes és a múlt héten majdnem dobogós Ocon elégedetten értékelt csapata nap végi közleményében:

ocon-dppi-abudhabi-day1



„Eléggé produktív pénteki napot zártunk, megismerkedtünk az új nyomvonallal itt Abu Dhabiban, ami több szempontból is komoly kihívást jelentett. Volt egy necces pillanatom az első edzésen, hasonló helyen, ahol Kimi az FP2 végén hibázott, szóval csak óvatosan lehet feszegetni a határokat. Néhány új rész eléggé trükkös, szóval fontos, hogy ráérezzünk ezekre a kanyarokra. Néhány helyen az új aszfalt is érdekes, ezért a gumik működése szempontjából is fontos kiismerni a változásokat.”

„Egyelőre mindkét autónk a top 10-ben, ami elég jó, s ez a célunk holnapra is. Mindig jó érzés előkelő helyeken végezni, és ma másodikként zártuk a napot, ami elég jól hangzik. Ugyanakkor realisták maradunk, és folytatjuk a kemény munkát” – fogalmazott a francia pilóta.

alonso-dppi-abudhabi-2021-day1

Alonso a következőket mondta el a szezonzáró első napját követően: „Ez egy jó péntek volt számunkra, mindkét szabadedzésen kihasználtuk a maximális időt, ráadásul az FP2-n törölték a legjobb körömet, úgyhogy ebben még több is volt, mint ami a végeredményben látszik. Bár még néhány dolgot finomhangolnunk kell a beállításokon, összességében jó napot zártunk, és remélhetőleg holnap is így lesz.”

A spanyol versenyző ugyanakkor arra is rámutatott, hogy náluk rendre megfigyelhető az a trend, hogy erősen kezdenek, de aztán hátrébb csúsznak a rangsorban: „Úgy gondolom, általában péntekenként mindig valamelyest versenyképesebbnek tűnünk, aztán szombaton meg vasárnap már kevésbé. Arra számítok, hogy hátrébb fogunk esni néhány pozícióval holnap, de mindenesetre úgy tűnik, ez egy jó pálya számunkra a módosításokkal, úgyhogy elégedettek vagyunk és készen állunk a folytatásra” – idézte Alonsót a Formula1.com weboldal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: