DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel a vizsgálódásokról: Lazítsunk!

Sebastian Vettelnek is volt már jópár ügye az FIA-val, akárcsak az elmúlt hétvégén Max Verstappennek és Lewis Hamiltonnak. Meg is kérték, hogy szakértőként véleményezze a kettejükkel történteket.

Pályán és azon kívül is tulajdonképpen csak Max Verstappenről és Lewis Hamiltonról szólt a Sao Pauló-i Nagydíj hétvégéje. Kezdődött minden a túl nagyra nyíló DRS-sel és a tapogatósdival, aztán folytatódott a leszorítós (vagy le nem szorítós) összecsapással. Adott munkát bőven az FIA felügyelőinek a Red Bull és a Mercedes pilótája.

Azzal kapcsolatban, amibe Verstappen először keveredett, Sebastian Vettelnek bőven van tapasztalata. Nem véletlenül kezdték el sokan „Inspector Seb” becenévvel illetni, hiszen nem egyszer ő is feltűnően vizslatta ellenfelei versenygépét, és a téma szakértőjeként természetesen ezt az ügyet sem hagyhatta szó nélkül. Brazíliában már reagált a bizarr esetre, de aztán Katarban, a csütörtöki sajtótájékoztatón – a Formula.hu jelenlétében – is kikérték a véleményét.



A négyszeres világbajnok, aki a „tisztségéről” egyáltalán nem is hallott, ugyanolyan könnyedséggel közelítette meg a kérdést, mint egy héttel ezelőtt. Felvetette, hogy talán már kicsit bele lehet zavarodni ebbe a sok szabályba. „A saját autónkhoz vajon hozzányúlhatunk?” – morfondírozott nevetések közepette, majd megfogalmazta az észrevételét a versenyirányítással kapcsolatban. „Talán egy kicsit lazítanunk kellene!”

A vasárnapi Hamilton-Verstappen incidenst sem fújná fel túlságosan, annyira legalábbis semmiképpen, amennyire például a Mercedes a felülvizsgálattal szeretné. Szerinte ez ilyen, az első helyért nem szép szavakkal küzdenek. „A vezetésért csatáztak, az mindig a legnagyobb csata minden versenyen. Mit akartok még tudni?” – válaszolta, amikor a véleményét kérték az esetről. Éppen ezen az alapon az Ezüst Nyilak is továbbléphetnének, ami történt, megtörtént. „Szerintem ez fölösleges. Az idő egy irányba halad, szóval mi változna? Semmi. Lewis remek versenyt teljesített, nyert, gyorsabb volt, ennyi” – kommentált.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: