DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Marko: Max hősiesen küzdött, de esélye sem volt

A Red Bull abban bízott, hogy növelheti előnyét Sao Paulóban, Lewis Hamilton azonban minden nehezítő tényező ellenére is erősebb volt náluk. Marko szerint ez elsősorban az új motornak köszönhető.

Brazíliában semmi nem alakult úgy, ahogyan azt a Red Bull elképzelte. A Mercedes az elejétől kezdve dominált és meg is szerezték a pole-pozíciót a pénteki időmérőn. Eddigre már tudni lehetett, hogy Lewis Hamilton öt rajthelyes büntetést kap a motorcseréje miatt, ám még ígyis esélyesebbnek tűnt a Mercedes. Igen ám, csakhogy olyan váratlan dolog történt, amire senki nem számított. A kvalifikációt követően az FIA Hamiltont és Verstappent is vizsgálat alá vonta, és nem sokkal a sprint előtt derült csak ki, hogy milyen büntetést szabtak ki rájuk. A hollandnak fizetnie kellett, míg a hétszeres világbajnokot kizárták az időmérőről. 

Lewis Hamilton végül az ötödik helyen zárt szombaton, ami azt jelentette számára, hogy vasárnap a tizedik rajtkockából indulhat. Verstappen a második lett, előtte Bottas. 

A hétszeres világbajnoknak nagy nehézséget nem okozott a középmezőnyből való rajt, néhány kör alatt az élboly közelébe ért. Ekkor Verstappen vezetett, mögötte Perez, és a harmadik helyen autózott Bottas. Hamilton gyorsabb volt, mint valaha, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko pedig elismerte, már a futam korai szakaszában rájött, Hamilton ellen nincs gyógymód. Az osztrák szerint ez elsősorban az új áramforrásnak volt köszönhető. 



Verstappen végül a második helyen zárt, előtte Hamilton. „Max mindent beleadott. Kicsit szerencsétlenek voltunk a biztonsági autóval, három másodpercet veszítettünk ott. Nehéz ennyi ideig vezetni egy másodpercen belül. Max mindent kockára tett a 2-es szektorban és a határon kellett autóznia. Ez a gumikra is hatással volt” – magyarázta Marko. 

„Hamilton sokkal gyorsabb volt az egyenesben és amitől tartottunk, megtörtént. Szerintem ez a motor miatt volt. Ez igazából természetes egy új motornál. Lehet, hogy az övéké jobb, ráadásul még friss is. Ez ellen nem tudtunk védekezni” – tette hozzá.

Miután Hamilton megelőzte Verstappent, a Red Bull nem látott rá esélyt, hogy sikerül visszatámadni, ezért úgy döntöttek, hagyják, hogy a bajnoki éllovas nyugodtan fejezze be a versenyt. „A gumijaink három körrel régebbiek voltak. Megfordult a fejünkben a harmadik kiállás, de akkor visszaestünk volna Bottas mögé” – mondta az osztrák tanácsadó.

Marko maximálisan elégedett a holland teljesítményével, kifejezetten élvezte a küzdő Verstappent. „A Mercedes tempója jobb volt az egyenesekben, de Max hősiesen küzdött és hibátlan versenyt teljesített.”

A bajnoki éllovas előnye csökkent összetettben, de még így is 14 ponttal vezeti az egyéni bajnokságot Lewis Hamilton előtt, míg a Red Bull 11 ponttal áll a Mercedes mögött három versennyel a vége előtt. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: