DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Hamilton tudta, hogy nem fogják büntetni Verstappent

Az interlagosi futam egy pontján kis híján megint ütközött a két vb-aspiráns, amikor a brit előzési kísérleténél a holland a pályáról leszaladva védekezett – a felügyelők nem szankcionálták az esetet.

Lewis Hamilton már az első etapban felzárkózott a második pozícióba a tizedik helyről indulva a Formula-1-es Sao Pauló-i Nagydíjon, Max Verstappent viszont igazán csak a második kerékcserék után tudta elkezdeni támadni. Az első reális kísérletnél a 4-es kanyar külső íven próbálkozott, a holland pedig csak úgy tudott előtte maradni, hogy mindketten a bukótérbe sodródtak.

verstappen-hamilton-redbull-brazil-1



Bár a felügyelők jegyezték az esetet, végül a leszorításgyanús eset ellenére is úgy érezték, nincs szükség alaposabb vizsgálatra, s így büntetésre sem. Amikor ezt közölték Hamiltonnal a rádión, a címvédő úgy reagált, hogy „hát persze, hogy nincs”. A leintés után a Sky Sports F1-nek adott interjúban is utalt rá, hogy előre sejtette, hogy úgysem fogják szankcionálni Verstappent:

„Amikor mondták, hogy vizsgálni fogják, egyszerűen csak tudtam, hogy erre a döntésre fognak jutni, legyen az akár jó vagy rossz. Nem hagytam, hogy ez befolyásoljon, csak versenyeztem tovább” – fogalmazott a Mercedes pilótája.

Hamilton később sikeresen megelőzte Verstappent, így 14 pontosra csökkentette a hátrányát vele szemben az összetettben. Éppen ezért a hétszeres vb-győztest nem is igazán foglalkoztatja, hogy ellenfele tett-e valami rosszat az ominózus manővernél vagy sem: „Nem fogok belemenni a részletekbe, vissza kell még néznem, de talán végső soron egy versenyincidens volt. Nem igazán számít, végül meglett az eredmény, amire szükségem volt.”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol garantált a jó közösség és két futam között sem hagyunk benneteket unatkozni!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: