DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Sikerült Bottas kármentése a sprinten

A vasárnapi rajtsorrendről dönt a sprint, így kellően komolyan vették a pilóták. Verstappen nem akart megelégedni a második hellyel, és Hamilton sem az újabb mezőny végi pozícióval.

Alapos felvezetést kapott a szezon harmadik sprintkvalifikációja, a pénteki időmérő után ugyanis nem mindennapi ügybe keveredett a két vb-aspiráns. Lewis Hamilton autóját lefoglalták, a DRS feltételezett szabálytalansága miatt, Max Verstappent pedig azért rendelték be, mert megfogdosta a Mercedest. Hamilton esetében a technikai szabálysértés beigazolódott, ez pedig kizárást vont maga után, így az 50 ezer eurós büntetést begyűjtő holland rivális örökölte meg az első helyet.

A sprintre szabad gumiválasztásra van lehetőség, és az első két helyen két különböző taktika mellett tették le a voksukat. Verstappen a közepes keveréken futott neki a 24 körös sprintnek, míg mellette a Mercedesnek kármentésre törekvő Valtteri Bottas a lágyakat kapta. Ki is fizetődött neki, a piros lámpák kialvása után azonnal el is ment Verstappen mellett, és a szintén lágyakon rajtoló Carlos Sainz is így tett.



Verstappen ezután le is szaladt a pályáról, igyekezve elkerülni bármiféle kalamajkát; nem szabad elfelejteni, hogy a futam vasárnap még mindig hátravan, és a sprint dönt a rajtsorrendről. A holland türelme meghozta gyümölcsét, a negyedik körben levadászta a Ferrari spanyolját. Mindeközben Hamilton is egyre feljebb kapaszkodott, a hatodik körben már a 12. volt, és a Hungaroringgel ellentétben ezúttal Fernando Alonso sem okozott gondot neki.

Bottas közben bő két másodpercre húzott el Verstappen elől, de a Red Bull hollandja nem akarta futni hagyni, és szórni kezdte a leggyorsabb köröket, míg csapattársa, Sergio Perez Sainztól igyekezett elvenni a sprint utolsó pontját a harmadik helyen. Tíz körrel a vége előtt a vb-éllovas készen állt a támadásra, egy másodpercen belülre kerülve Bottashoz képest. Hamilton menetelése is folytatódott, mindenféle nehézség nélkül előzgette a versenytársakat.

A végére elmaradt az igazi tűzijáték, a Mercedes finnje nem hagyta magát, és Perez sem tudta áthámozni magát a Ferrarin. Hamiltont viszont senki nem állíthatta meg, az utolsó körben, feltéve a pontot az i-re, megelőzte Lando Norrist is, 15 helyet javítva. A holnapi rajtelsőség ezzel Bottasé lett, három pont társaságában, mellőle Verstappen, mögülük pedig Sainz indulhat majd, míg Hamiltonnak 5. helye holnap a tizediket jelenti majd.

A sprintkvalifikáció végeredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Valtteri Bottas MERCEDES 24 29:09.559
2 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 24 +1.170s
3 Carlos Sainz FERRARI 24 +18.723s
4 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 24 +19.787s
5 Lewis Hamilton MERCEDES 24 +20.872s
6 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 24 +22.558s
7 Charles Leclerc FERRARI 24 +25.056s
8 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 24 +34.158s
9 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 24 +34.632s
10 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 24 +34.867s
11 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 24 +35.869s
12 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 24 +36.578s
13 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 24 +41.880s
14 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 24 +44.037s
15 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 24 +46.150s
16 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 24 +46.760s
17 George Russell WILLIAMS MERCEDES 24 +47.739s
18 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 24 +50.014s
19 Mick Schumacher HAAS FERRARI 24 +61.680s
20 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 24 +67.474s
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: