DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Bottas: A rajt volt a kulcs

Már az első métereken megelőzte Max Verstappen a Mercedes finn pilótája az interlagosi sprinten, utána pedig életben tartotta a lágy gumikat, így az övé lesz a pole az F1-es Sao Pauló-i Nagydíjon.

Lewis Hamilton időmérőről való kizárásával Max Verstappen indulhatott az élről a brazíliai sprintkvalifikáción, míg a Mercedesnek Valtteri Bottasban kellett bíznia, hogy esetleg valamelyest sikerül mentenie számukra a károkat. Ennek érdekében pedig kockáztattak azzal, hogy a lágy abroncsokat rakták fel a finn autójára – de ez maximálisan bejött: Bottas egyből lestartolta Verstappent, aki utána hiába ért DRS-távolságon belülre, nem tudta visszaelőzni riválisát.

bottas-start-sprint-interlagos-dppi



Bottas így bezsebelte a három pontot (azaz elvett megint egyet a Red Bull hollandjától), valamint megszerezte a pole-pozíciót a vasárnapi Sao Pauló-i Nagydíjra. Amikor a leintés utáni interjúkat készítő Felipe Massa arról kérdezte a mercedesest, hogy a rajt volt-e a legfontosabb momentum szombaton, így felelt a pilóta:

„Igen, pontosan: úgy vélem, ma a start volt a kulcs számomra. Jól kellett rajtolnom. Némileg kockáztattunk a lágy gumival, mert tudtuk, hogy előnyt jelent a rajtnál, és ez működött is. Utána pedig minden arról szólt, hogy megpróbáljuk túlélni a végéig. Elég trükkös volt a vége, de Max így is küszködött néhány kanyarban a követésemmel, szóval örülök, hogy tökéletesen sikerült minden” – nyilatkozta Bottas, aki a végén még köszönetet mondott a brazil szurkolók támogatásáért is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: