DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nem mutatta valós tempóját Verstappen

Csak ötödik lett a második edzésen a Holland Nagydíj hazai sztárja. Véleménye szerint az első helyre is elég lett volna a gyorskör, melyet Mazepin balesete miatt kellett megszakítania.

A holland szurkolók eddig nem kapták meg Zandvoortban, amit várnak: a pénteki szabadedzéseken nem szerepelt az első helyen Max Verstappen neve. A délelőtti – érdemi részében csupán félórás – szabadedzésen második lett, egyetlen tizeddel Lewis Hamilton mögött, délután viszont csak ötödik. A második tréningen az egyik piros zászló tett be neki: éppen lágy gumis gyorskörét teljesítette, mikor Nyikita Mazepin kavicságyba csúszott.

A Red Bull versenyzője később bepótolta a tempós kört, de mivel a lágy szett már nem volt teljesen friss, 0,362 másodperccel elmaradt az élen végző Charles Leclerc-től, és csupán ötödik lett. A tréning egyébként is furcsa végeredményt hozott egy Ferrarival és egy Alpine-nal az első háromban: Verstappen szerint nem érdemes kiindulni belőle.



„Nem hiszen, hogy ez az idő reprezentatívnak tűnik a részünkről a rövid etapot illetően. A gumik ugyanis már egy kör után visszaesnek valamelyest. Azért dolgozni fogunk pár részleten, melyekkel nem voltunk elégedettek a rövid távon. A hosszabb etap versenyképesnek tűnik, és természetesen nagyon fontos” – mondta a riportereknek pénteken Verstappen.

„A leggyorsabb köröm nem reprezentatív, hiszen használt gumin voltam. A félbehagyott köröm viszont szerintem elég lett volna az első helyre. Akkor már máshogy látná mindenki, de tökéletes egyébként sincsen. Tudjuk, mennyire fontos a rajtpozíció ezen a pályán, ezért kell alaposan vizsgálat alá kell vennünk a rövid etapunkat” – beszélt a kvalifikáció fontosságáról Verstappen. Zandvoortban az edzések megmutatták, mekkora kihívás vezetési szempontból a pálya – ugyanakkor a vonalvezetésből fakadóan kevés előzési lehetőséget biztosít.

„Nagyon élveztem, hogy azt láttam, mindenki narancssárgában van és jól érzi magát a lelátókon. Természetesen a pálya is élvezetes, a kör elég rövid, sok a gyors kanyar. Szórakoztató egy nap volt” – tisztelgett Verstappen a holland rajongók előtt, akik már pénteken tömegével érkeztek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: