Amióta George Russell helyettesítette a koronavírus-fertőzés miatt a Szahíri Nagydíjat kihagyó Lewis Hamiltont a Mercedesnél, egyre forróbb téma a sajtóban, hogy Russell esetleg leválthatja Bottast az Ezüst Nyilaknál.
Azonban a legtöbben azon a véleményen vannak, hogy a hétszeres világbajnok nem nézné jó szemmel, ha beültetnének mellé egy fiatal, sikerre éhes pilótát, mert azzal hasonló helyzet alakulna ki a csapaton belül, mint azokban az időkben, amikor még Nico Rosberg volt a csapattársa.
Korábban már Russellt is kérdezték arról, milyen a kapcsolata Hamiltonnal, aki azt mondta, semmi különös, ha találkoznak köszönnek egymásnak, néha váltanak pár szót. Most a Mercedes versenyzőjének tették fel a kérdést a The Sun újságírói, hogyan viszonyul Russellhez.
„100%-os a kapcsolatunk, egyelőre sértetlen” – mondta Hamilton, majd így folytatta: „Ugyanolyan, mint eddig is volt. Üzentünk is egymásnak az imolai balesetét követően, és remélem észrevettétek a közösségi médiában közzétett üzenetemen, hogy támogatom őt.”
„Épp a saját útját éli meg és egy rendes srác. Fantasztikus munkát végzett, amikor beugrott a csapatba tavaly, és én továbbra is arra számítok, hogy ehhez hasonló teljesítményt láthatunk majd tőle.”
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb F1-es hírekről, akkor csatlakozz a Formula Aréna Facebook-csoportunkhoz, ahol garantált a jó hangulat és megtalálsz minden fontos tudnivalót és érdekességet a versenyhétvégék alatt, de a holtidőben sem hagyunk benneteket unatkozni! Ide kattintva tudtok csatlakozni a Formula Arénához!