DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Monacói csapat érkezhet az F1-be

Monaco F1 Racing Team néven csatlakozhat egy új istálló a Formula-1-es mezőnyhöz, kihasználva az új szabályok, a költséglimit és Domenicali nemrégi nyilatkozata adta lehetőségeket.

2017 óta folyamatosan tíz istálló alkotja a Formula-1-es mezőnyt – igaz, az állandóság látszatát kissé csorbítja, hogy több alakulat is nevet váltott az utóbbi években –, ez azonban az igen közeli jövőben megváltozhat. Stefano Domenicali, az F1 új vezérigazgatója nemrég arról beszélt, hogy vannak új érdeklődők motorgyártói fronton, de úgy tűnik, új csapat is érkezne a száguldó cirkuszban.

f1-monaco-csapat



A RaceFans.net szaklap ugyanis arról számolt be, hogy Monaco F1 Racing Team néven csatlakozhat egy új gárda a mezőnyhöz. A csapat mögött Salvatore Gandolfo, a Monaco Increase Management nevű menedzsercég alapító üzletembere áll: a vállalat már most is támogat motorsportos projekteket és versenyzőket, és úgy tűnik, a jövőre érkező új technikai szabályok és az idén bevezetendő költséglimit az F1-be való beszállást is még vonzóbbá tette számukra.

Gandolfo a RaceFans.net szerint már 2019-ben is meglebegtette egy spanyol központú, a Campos Racing létesítményeit használó gárda érkezését, akkor még 2021-es csatlakozást vizionálva, de mint oly sok mindent, ezeket a terveket is átírta a koronavírus-járvány. Viszont a még lejjebb vitt költséglimit, valamint Domenicali nemrégi nyilatkozata, miszerint a korábban az újonnan érkező csapatok számára előírt 200 millió dolláros nevezési díjat „bizonyos körülmények között” elengedhetik, még reálisabbá tette a Monaco F1 Racing Team csatlakozását – amelynek nevére egyébként állítólag a Monacói Automobil Klub is rábólintott.

„A jelenlegi Monaco F1 Racing Team projekt volt az első, amely aktívan egyeztetett egy esetleges indulásról az F1 vezetőségével már 2019-ben, hogy megfelelően építhessük fel a struktúrát, felismerve az eredetileg 2021-ben bevezetésre szánt, de a világjárvány miatt elhalasztott új technikai szabályok adta lehetőséget” – olvasható a friss közlemény a vállalat honlapján. „Hisszük, hogy az F1 új vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak a nemrégi megnyilvánulása, amely azt feltételezi, hogy elengedhetik az új csapatok 200 millió dolláros nevezési díját, egy lépés a helyes irányba. Értékeljük Stefano és az FIA nyílt hozzáállását, és készen állunk megtenni a szükséges lépéseket, hogy véglegesítsük a jelentkezésünket.”

A RaceFans.net úgy tudja, Daniele Audetto, aki a 70-es években a Ferrari sportvezetőjeként, majd később a Super Aguri ügyvezetője tevékenykedett, szintén érintett a projektben. Sőt, már potenciális versenyzőjelöltek is vannak az F1-et korábban már megjárt, jelenleg pedig a Formula-E-ben a Porsche színeit képviselő Pascal Wehrlein, valamint az IndyCarban versenyző Alex Palou révén – mindketten szerepelnek a cég honlapján a támogatott pilóták között.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: