DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Giovinazzi azt hitte, őt választja a Ferrari

Az olasz mellőzése ellenére bízik benne, hogy bekerül még a jövőben a maranellói csapathoz. Addig is nagy célja van az Alfa Romeóval, a dobogóra állni.

Annak idején, mikor Sebastian Vettel ülése megüresedett a Ferrarinál, az olasz sajtó három esélyest emlegetett a szabad helyre: Carlos Sainzt, Daniel Ricciardót és Antonio Giovinazzit. A csapat a spanyolt választotta, az olasz pedig nemhogy nagycsapatba nem került, néhány hónap múlva az is kérdésesnek tűnt, maradhat-e az Alfa Romeónál. Végül istállója leszerződtette őt a harmadik szezonjára is – Giovinazzit azonban tüskeként piszkálja, hogy akár a Ferrarinál is versenyezhetne.

 



„Természetesen nem fogadtam túl jól a Ferrari döntését. Ez szerintem egyértelmű. Továbbra is a Ferrari alkalmazásában állok, és azt hittem, esélyem lesz rá, hogy a Scuderia színeiben is versenyezzek. Talán az időzítés nem a legjobb volt számomra” – mondta az olasz Autosprintnek Giovinazzi, aki hisz benne, hogy egyszer még válhat Ferrari-versenyzővé.

„Az, hogy Sainzt választották, nem jelenti, hogy nem kaphatom meg azt az ülést valamikor a jövőben. A Ferrarinál versenyzés mindig az álmom marad. Pályafutásom során soha semmit nem kaptam meg ingyen, mindig meg kellett dolgoznom azért, hogy helyet érdemeljek magamnak.”

„Egyelőre viszont az Alfa Romeóra összpontosítok. Segíteni akarok a csapatomnak, hogy előre mozduljon, amennyire csak lehetséges. Ez az oka, amiért szeretnék helyet szerezni a dobogón. Hogy ez megtörténjen, javulnom kell és le kell csapnom a lehetőségeimre. Meglátjuk, hogy ez működhet-e 2021-ben” – beszélt ambiciózus dobogós céljáról Giovinazzi, aki egy korábbi interjúban beismerte, még harmadik évében is sokat tanul a rendkívül rutinos Kimi Raikkönentől.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: