DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Vettel bebizonyítaná, hogy lehet előzni Mugellóban

Csupán a 14. helyre kvalifikált Sebastian Vettel a Toszkán Nagydíj időmérőjén, de ezen az utóbbi időben mutatott forma alapján már ő sem lepődik mg. A német előzésekkel szépítené meg a Ferrari 1000. versenyét.

Vettel már a Q1-ben is kiesésveszélybe került, ott viszont még tovább evickélt a 15. helyen, ám aztán a Q2-ben nem jutott előrébb a 14. pozíciónál, még ha Danyiil Kvjat és Kimi Raikkönen egyaránt csak négy ezreddel végeztek is előtte. 

„Elkövettem egy hibát a Q1-ben, és még azzal együtt is tovább tudtam jutni, így ott inkább szerencsés voltam. Aztán a Q2-re nem sikerült különösebben javítanom, ami okának még utána kell néznünk. Próbáltam tisztességes köröket futni, de ez most nem volt elég. Nehéz volt jól összerakni egy teljes kört” – mondta Vettel az időmérő utáni sajtótájékoztatón.

vettel_1



„Még mindig nem úgy működik az autó, ahogy szeretném, és kis lépésekben próbálom ezt elérni. Ma is tettem egy ilyen kis lépést, de kétségtelen, hogy ennyire hátulról indulva holnap nehéz lesz megmutatni a valódi formánkat. Próbálok mindent megtenni, hogy a vezetési stílusommal alkalmazkodjak hozzá, de még hosszú út áll előttünk e tekintetben.”

És hogy mik a négyszeres világbajnok kilátásai a Ferrari 1000. világbajnoki futamán azon a mugellói pályán, amely az előrejelzések szerint nagyon kevés előzési lehetőséget kínál?

„Mindenki azt mondja, hogy nehéz lesz előzni, de még sohasem versenyeztünk itt, szóval holnap még bizonyosságot kell szereznünk arról, hogy ez tényleg így van-e. Remélem, az ellenkezőjét tudjuk majd bizonyítani!” – replikázott erre a felvetésre Vettel.

A két Ferrari között jelentős volt a kontraszt ezen a szombaton, hiszen Charles Leclerc az 5. helyen zárt, még ha el is ismeri, hogy az időmérő végi sárga zászló segített neki megőrizni ezt az előkelő pozíciót, és a futamon bizonyára nehézséget fog jelenteni számára, hogy mindenkit maga mögött tartson.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: