DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Ricciardo elárulta, hogy mi a terve a futamra

A Renault ausztrál F1-es pilótája szerint a rajtnál kell kilőnie, aztán jól védekeznie - ha a dobogón végez, az már elég is neki. Az időmérővel elégedett, nem volt reális a harmadik hely.

A Formula-1-be való visszatérése óta nem produkált olyan jó időmérőt a Renault, mint a mostani Belga Nagydíjon, Daniel Ricciardo pedig végül egyértelműen kiharcolta magának a helyet a második sorban - negyedik lett, de legalább az egyik Red Bullt meg tudta előzni. Az ausztrál versenyző értelemszerűen jó hangulatban volt a kvalifikációt követően és volt egy kis "oda-visszája" Max Verstappennel is...

"Láttam őt a parc fermében" - mondta, majd jelezte, hogy Verstappen viccből a középső ujját mutatta fel neki. "Rám várt az autóból való kiszállással, tudta, hogy jönni fogok látogatóba a válasszal" - tette hozzá Ricciardo, aki szerint arra nem volt igazi esélye, hogy megverje korábbi csapattársát, hiába végeztek végül egymás mellett.

rica



"Ha azt látnám, hogy csak pár század volt a különbség, akkor csalódottabb lennék ennél, de két-három tizeddel gyorsabb volt nálam, bennem annyi nem maradt. Nagyon elégedett voltam a körömmel, a negyedik hellyel pedig szintén. Valószínűleg elég régen fordult már elő, hogy Max és én rajtoltunk a második sorból" - tekintett vissza a Red Bullnál töltött időszakára. Ami pedig a vasárnapi futamot illeti:

"Közel lehetünk, de a Mercedes és Max versenytempója nagyon jó. Nekünk egy kis extrára van szükségünk ahhoz, hogy tényleg harcolni tudjunk velük, de készen állok rá. A terv az, hogy jól rajtolok, megelőzök egy-két ellenfelet, aztán kiteszem a könyökeimet és védekezek, ha az kell" - tette hozzá a Sky Sportsnak. Ami pedig a Cyril Abiteboullal kötött megállapodását illeti: "Nekem nem kell nyernem, elég egy második vagy harmadik hely is..." - utalt arra egy mosollyal, hogy ha ez összejön, akkor Abiteboulnak tetoválást kell készíttetnie.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: