DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alesi: Büntessék, aki a bukótérben száguldozik

Az aszfaltozott bukótér az utóbbi hetekben két súlyos F2-es balesetnél is döntő szerepet játszott. Anthoine Hubert az életével fizetett érte, de Szocsiban is hatalmas csattanás lett a végeredmény.

A Formula-1-ben és a juniorkategóriákban is folyamatosan arra törekednek a döntéshozók, hogy minél biztonságosabb legyen a sportág. De az autóversenyzés mindig is veszélyes üzem marad, erről az utóbbi öt hétben egyértelmű bizonyítékot kaphattunk. 

A belga F2-es versenyt leállították, majd törölték is Hubert és Juan Manuel Correa óriási balesete miatt. A lelassuló Giuliano Alesi autóját hirtelen kikerülő Anthoine Hubert életét már nem tudták megmenteni, de rettentő súlyosan megsérült a belerohanó Juan Manuel Correa is, akin éppen a napokban hajtottak végre sikeres, tizenhét órás műtétet.

A szocsi sprintversenyen ismét lendült a piros zászló. Nem sokkal a rajt után a második kanyart levágó Jack Aitken és Nyikita Mazepin összekoccant az aszfaltozott bukótérben (mivel utóbbi óriási sebességgel száguldott keresztül a területen), ezzel elveszítette irányítását autója felett és a szabályosan a pályán érkező Nobuharu Matsushitának csapódott, aki ettől telibe találta a külső oldali gumifalat.

Elsőre igen komolynak nézett ki a baleset, de ezúttal szerencsére mindenki megúszta apróbb sérülésekkel. A versenybíróság Mazepin hibájának tartotta a láncreakciót, így tizenöt helyes rajtbüntetéssel sújtották a következő, Abu Dhabi fordulóra. A korábbi F1-es pilóta, Jean Alesi nagyon szigorúan büntetné, ha valaki száguldozik az aszfaltozott bukótérben.

Szocsiban nagy csattanást okozott a bukótéren átszáguldó Mazepin


„A sors időnként figyelmeztet minket. Sajnos ezúttal ez Anthoine (Hubert) életébe került. Ugyanakkor gyűlölöm azokat az embereket, akik mindig csak akkor keresnek bűnbakot, amikor a szerencsétlen események már megtörténtek. Ezért én nem is okolok senkit, de az élettől kaptunk egy figyelmeztetést és erre muszáj reagálnunk” – mondta el véleményét az egyszeres futamgyőztes a Motorsport.com szakoldalnak.

„Biztonsági okokból került a legtöbb pályán aszfalt a bukóterekre, ahol korábban megszokott volt a kavicságy. Az új fejleményekhez viszont alkalmazkodnunk kell. Amikor valaki elhagyja a pályát, a felére kellene csökkenteni a sebességet. Ha a tempó nagy, például 250 kilométer/óra, akkor 120-130-cal szabadjon csak átmenni a bukótéren. Ha egyébként százzal mehetnénk, akkor csökkentsük 40-50 körülire a sebességet.”

„Ha valaki elhagyja a pályát, két-három pozíciót veszíteni fog, mire visszakecmereg, de legalább soha többet nem tapasztalhatunk olyan szituációt, mint amit Szocsiban. Van, aki a lehető leggyorsabban átugrat a bukkanókon és egyenes vonalban levágja a sikánt, próbál a lehető legkevesebb időt veszíteni, de ilyenkor óriási baleset történhet, amikor visszatér a pályára.”

Hogyan lehetne ezt betartatni? „A bokszutcában 80 km/óra a sebességhatár. Ha valaki nyolcvankettővel megy, megbüntetik. Ezek az autók kiváló fékekkel vannak ellátva, inkább lassítsanak le jobban, mint kevésbé. Ha valaki elmulasztja a kötelező mérlegelést, a bokszból kénytelen indulni. Valami ilyesmit kellene bevezetni, ha nem csökkenti a sebességet a bukótérben, kénytelen legyen a bokszutcából rajtolni. Két-három alkalom után mindenki elkezdené megtanulni. Ha verseny közben történik, akkor adnak egy ötmásodperces büntetést, de nem így kellene eljárni, hanem egy áthajtásos büntetéssel sújtani az illetőt. A biztonság érdekében szigorú szabályok kellenek” – fogalmazott Jean Alesi.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: