DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Red Bull Németországban még erősebb lehet

A Silverstone-ban látott teljesítménye alapján nagy reményekkel érkezik Hockenheimbe a Red Bull F1-es csapata. A kanyarok fekszenek az RB15-ösnek, egyenesből pedig kevesebb van Németországban.

Magabiztosan utazik a Formula-1 következő állomására a konstruktőri harmadik helyen álló Red Bull istállója. Az energiaitalos csapat legutóbb az erősen motorigényes silverstone-i pályán a vártnál erősebben szerepelt, erre támaszkodva Christian Horner arra számít, a soron következő, jóval alacsonyabb átlagsebességű vonalvezetésen is hasonlóan sikeresek lehetnek.

verstappen-teszt-barcelona-2019-2



"A teljesítményünk alapján magabiztosan megyünk Hockenheimbe. Monza után ez [Silverstone] az egyik leginkább lóerőigényes pálya, közel olyan hosszú a padlógázas rész, mint az egész barcelonai kör. Ez bátorító számunkra, hiszen Hockenheim kevésbé motorigényes" - idézte a csapatfőnök szavait az Autosport.

Horner kiemelte, az istálló idei autója az egyenesekben nem veszít túl sokat, a kanyarokban pedig egy szinten van a Ferrarival. Ezt egyrészt a Honda látványos fejlődésének, másrészt a karosszérián alkalmazott kisebb módosításoknak is köszönhetik. "Egy ilyen karakterisztikájú pályán közel maradtunk a Mercedeshez, a Maggots, Becketts és Copse kanyarokban pedig le tudtuk követni a Ferrarikat, ráadásul Max komoly lendületet tudott összeszedni mögöttük. Ezek mind olyan jelek, amelyek egy jó autóra mutatnak" - tette hozzá Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: