DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Red Bull: Jövőre már bajnoki esélyesek lehetünk

Ausztriában összejött a Red Bull-Honda házasság első futamgyőzelme, de alapvetően még nagy a lemaradás a Ferraritól és a Mercedestől. A csapatfőnök szerint így is jobbak, mint korábban várták.

Nem okoz csalódást eddig ebben az évben a motorszállítót váltó és idén már Hondával versenyző energiaitalos istálló. Ezt az évadot még átmeneti időszaknak szánta a csapat, egyre gyakrabban sikerül azonban a magas szinten teljesítő Max Verstappen vezérletével a dobogós helyek valamelyikén végezni.

A Honda-motor is hozza a kötelezőt, egyelőre igen megbízhatónak mutatkozik, ami a két évvel ezelőtt történtek fényében óriási fejlődést mutat. Emellett teljesítményben is egyre jobban felveszi a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel, bár a hátrány továbbra is szemmel látható, még ha nem is akkora mértékű, mint a korábbi években.

Horner szerint idén még nem, jövőre viszont már lesz esélyük a végső sikerre is


Arra viszont már most is elég, hogy futamot lehessen vele nyerni, pedig az igazi nagy dobást csak jövőre tervezi az istálló, amikor a világbajnoki címért akarnak küzdeni, leginkább a kiválóan futó hollanddal. „Max óriási erősségünk. Olyan autót kell biztosítanunk számára, amivel harcban lehet a bajnoki elsőségért.”

„Mindig is tudtuk, hogy 2019 átmeneti év lesz az új motorszállító partnerrel, az integrációról szól a szezon. Ebben a pillanatban legbelsőbb elvárásainkat túl is teljesítjük. Verstappen ötödik szezonját tölti a Formula-1-ben, látható, hogy az elmúlt tizenkét hónapban mennyire kiteljesedett pilótává vált. Érett versenyző lett belőle, a nyomást pedig lenyűgözően jól kezeli” – fogalmazott Christian Horner csapatfőnök, aki szerint az is jót tett Verstappennek, hogy kikerült Ricciardo árnyékából.

A hosszabb távú célok? „A motorerőbeli hátrányunk 2013 óta a leggyengébb pontunk. 2019-ben viszont ebben is folyamatosan javulunk, az igazi célunk, hogy 2020-ban már a világbajnoki címért harcolhassunk” – mutatott rá Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: