A hétvégi Osztrák Nagydíjon 2006 óta először tudott Formula-1-es futamot nyerni a Honda, ez pedig a nyilvánvaló öröm mellett egyéb pozitív hozadékkal is járhat számukra. A megbeszélések, tárgyalások ugyanis természetesen már zajlanak arról, hogy érdemes-e folytatni az F1-es projektet 2020 után - ez a siker ezen a téren is lökést adhat nekik.
Természetesen nem ez az egyedüli faktor, döntő lesz, hogy a 2021-es szabályok merre mozdulnak és mit kívánnak a gyártóktól, de Masashi Yamamoto, a Honda egyik vezetője az Autosport érdeklődésére elmondta, hogy a cégnek tudnia kell, hogy van-e esélye a sportágban sikeressé válni, vagy sem. Ha elkötelezik magukat a hoszabb távú folytatás mellett, azt csak úgy teszik meg, hogy ha úgy érzik, hogy van erre reális esélyük.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is biztatta a japánokat, szerinte az, hogy változatlan motorszabályok mellett folyamatosan fejlődik az erőforrás, az mindenképpen biztató, a hétvégi győzelem megérdemelt és ki kell élvezni ezt a Hondánál. Azt persze ő is elmondta, hogy egyelőre 2020 végéig szól a megállapodás, hogy utána mi lesz, azt homály fedi.
Yamamoto hangsúlyozta, hogy akkor van igazán értelme maradniuk, ha az F1 a technológia legmagasabb szintjét üti meg, hogy az utcai autóknál is használhassák az itt szerzett információkat - ugyanakkor nem tagadta, hogy Max Verstappen spielbergi sikere is plusz pontot jelent.