DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Kubicát teljesen kiborította a jövőjéről faggatózó újságíró

A Williamsszel visszatérő lengyel szerint egyelőre korai lenne megmondani, hogy jövőre is ott lesz-e a rajtrácson, akit sikerült alaposan kiborítania az őt faggató újságírónak.

Nyolc esztendő után tért vissza a száguldó cirkuszba Robert Kubica, azonban a második F1-es korszaka egyelőre közel sem olyan sikeres, mint az első volt. A csapattársát eddig összesen egyetlen alkalommal tudta felülmúlni a lengyel és eddig sem ő, sem Russell nem tudtak pontot szerezni a gyengélkedő Williamsszel.

A 34 éves pilótát Ausztriában interjúvolták meg a jövőjét illetően: „Egyelőre még túl korai lenne erről beszélni, még 12 verseny hátravan a szezonból” – válaszolta a lengyel, mikor azt kérdezték tőle, mi lesz vele 2020-ban.



A következő kérdéssel viszont teljesen kiborult a bili Robert Kubicánál, amikor az egyik újságíró azt szerette volna tudni, befejezi-e a szezont a Williamsszel: „Mondd meg te! Már miért ne fejezném be?!?” Az újságíró mindössze annyit tudott mondani, hogy ő csak feltett egy kérdést, amire Kubica még ingerültebb lett: „Jó, én meg csak válaszolok. Hülye kérdés, hülye válasz…”

„Minden tőlem telhetőt megteszek, de amikor beleadok mindent, akkor csak csúszkálok és tönkreteszem a gumikat. Ha nem viszünk semmi újítást, akkor Silverstone-ban is ez lesz a helyzet. Az, hogy egy másodperccel lassabb vagyok a saját csapattársamnál a fejlesztések miatt, nem valami mókás.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: