DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel nem akart szemét lenni Hamiltonnal

A német akár még agresszívabban is védekezhetett volna Hamilton ellen a vasárnapi Orosz Nagydíj kritikus pillanataiban, ám saját bevallása szerint nem akart szemétkedni riválisával.

Kétszeresen is fájhat Sebastian Vettelnek a hétvégi Formula-1-es futam végeredménye. Nem elég, hogy legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton az Orosz Nagydíjon ismét egy futamgyőzelmet zsebelt be, a brit ezt annak köszönheti, hogy Vettelt a pályán, erőből előzte meg. Az összecsapásra a bokszkiállásokat követően került sor, amikor a ferraris egy alávágási kísérletnek köszönhetően átvette a második helyet Hamiltontól. Vettel elmondása szerint lehetett volna keményebb is, de sportszerűtlen nem akart lenni.

ham-vet-szocsi-2018-action

Képen az összecsapás első fele, Vettel vitatott mozdulatával


„A védekezés miatt a kettes kanyarból természetesen nem volt ideális a kigyorsításom. Onnantól nehéz volt követni, hogy merre lehet, nagyon sokáig nem is láttam őt. Aztán megjelentek mellettem a kerekei. Tudtam, hogy valahol mögöttem van, de nem akartam vele szemét lenni és a poros ívre, vagy akár a falba terelni őt. Szóval nem tudtam pontosan, hogy hol van, ezért egy idő után muszáj volt visszavonulót fújnom. Arra gondoltam, hogy a négyes kanyarból kifelé ismét elé kerülhetek, de oda kellett adnom a bejáratot, különben átmentünk volna butáskodásba. Nem örültem, hogy elveszítettem a pozíciót” – mesélte a történteket saját szemszögéből.

A mercedeses sikeres előzése végül egy futamgyőzelmet ért, ugyanis az élen álló Valtteri Bottast helycserére utasította csapata. Vettel szerint Hamiltonnak a bokszkiállást követő egy-két köre volt a legerősebb, így nem sokáig kellett volna kitartania előtte.

„Ahogy [Hamilton] elé visszajöttem, Bottas azonnal megtalálta a féket. Kissé megnehezítette a dolgom, de összességében ezt nem bántam, mivel adott vele egy kis szélárnyékot. De igen, Lewis az első körben profitált a friss gumikkal. Sajnos nem tudtam még egy körig megtartani a második helyezést, ami ha sikerül, akkor talán a verseny végéig az enyém maradhatott volna.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: