DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Toro Rosso innentől mindig pontot akar szerezni

A szerencse is közrejátszott Pierre Gasly negyedik helyezésében, ismerte el Franz Tost csapatfőnök, de a remek tempó sem hiányzott. Innentől magasra kerül a Toro Rosso-Honda léce.

Az Ausztrál Nagydíjon, melyen egy 15., utolsó hellyel (Brendon Hartley révén) és egy kieséssel indult a Toro Rosso és Honda együttműködése, semmiféle jele nem volt, hogy két héttel később, Bahreinben szárnyalni fog a kombináció, és Pierre Gasly hatodik lesz az időmérőn, majd negyedik a futamon. Érthető, hogy a faenzai csapat számára magasra került a léc.

„Mi volt a negyedik hely? Szerencsés is volt, hisz Ricciardo kiesett, Verstappen kiesett, Hamiltonnak gondjai voltak az elején” – idézi az F1i.com Franz Tostot, a Toro Rosso csapatfőnökét, aki nem hallgatta el, hogy a körülmények is az istálló kezére játszottak. „De a versenytempónk egészen jó volt, konstans, Pierre pedig semmiféle hibát nem követett el. A bokszkiállások is jól alakultak, tehát ha a felsorolt pilóták versenyben lettek volna, akkor is hatodik-hetedik helyet szereztünk volna gond nélkül.”



A csapat persze nem bízhat abban, hogy innentől minden versenyt hasonló pozícióban fejeznek be, de alacsonyra sem helyezik a lécet: „Ha nem is negyedik hely, de mindig mondtam, hogy az első tíz versenyen belül, majd a későbbiekben mindkét autót állandó jelleggel a legjobb tízben várom kvalifikáción és a futamon is. Ugyanis ha a motor és erőforrás fejlesztési terve is a helyes irányba halad, akkor ott kell végeznünk.”

Bár a rivaldafénybe Gasly került, Tost hangsúlyozta, bízik Brendon Hartley-ban is, aki egy 10, majd utólagos 30 másodperces büntetéssel csak 17. lett Bahreinben.

„Képes rá, hiszen mutatja, hogy versenyképes. A bahreini tíz másodperces büntetést kissé keménynek tartom, mert nem volt szándékos, csak hozzáért Perezhez. De ezt a döntést hozták a stewardok, amit elfogadunk, és nincs is mit hozzáfűzni. Enélkül hetedik-nyolcadik helyen végezhetett volna” – saccolta meg az új-zélandi problémamentes futamon elérhető pozícióját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: