DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Szirotkin pénzéből fejlesztik a Williams autóját

Bár az orosz F1-es pilótát támogató SMP Racing szerint az újonc versenyző nem az anyagi hozzájárulás miatt kapta meg a grove-i alakulat ülését, a vezetőség szerint fontos tényező lesz a pénzük idén.

Néhány hete jelentette be a Williams, hogy a szintén esélyesnek tartott Robert Kubica, Pascal Wehrlein, Paul di Resta trióval szemben Szergej Szirotkint ültetik be a második autójukba Lance Stroll mellé. Ismerve az orosz versenyző tőkeerős hátterét, sokakban felmerült, hogy csak az SMP Racing hathatós anyagi támogatása miatt kapta meg az ülést, ezt azonban a vezetőség már többször is tagadta. Sőt, Dmitrij Szamorukov, az SMP vezérigazgatója azt is hozzátette, hogy az ő támogatásuk jelentősen hozzájárul az új autó fejlesztéséhez:

sirotkin-williams-2017-teszt-1



„A szerződés anyagi része hétpecsétes titok, de reméljük – illetve biztosak vagyunk benne –, hogy a pénzt a technológia fejlesztésére és az autó gyorsabbá tételére fogják költeni” – idézi őt a Motorsport.com szakoldal. „Hogy még pontosabban fogalmazzunk: tudjuk, hogy a Williamsszel kötött anyagi együttműködésünk az autó fejlesztésére fog hozzájárulni. Bármennyi pénzről is legyen szó, azt az autó versenyképessé tételére fordítják.”

Boris Rotenberg SMP-főnök is hasonlóképp fogalmazott, újfent hozzátéve, hogy nem az ő pénzük volt a döntő faktor Szirotkin kiválasztásakor: „A pénz mindig is fontos tényező volt a motorsportban, hiszen ez egy drága sport. De itt nem a pénz döntött, hanem Szergej, aki bizonyította, hogy jól dolgozik az autóban, és ugyanolyan gyors tud lenni, mint a csapat többi versenyzője, és remekül tud együtt dolgozni a mérnökökkel és a teljes istállóval. Ezért választotta őt a Williams: mert Abu Dhabiban a lehető legjobb teljesítményt nyújtotta és mindenkit meglepett. Igen, költünk pénzt rá, de ezt a technológiára és az új autóra fordítjuk.”

Paddy Lowe, a Williams technikai vezetője szerint a 2018-as gép jelentős előrelépést fog majd jelenti az elődjéhez képest, s ebben a fentiek alapján Szirotkinék anyagi támogatása is komoly szerepet játszhat. A grove-i alakulat egyébként a Formula-1-es istállók közül elsőként leplezi majd le idei autóját: a bemutatójukra már február 15-én, azaz jövő csütörtökön sor kerül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: