DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Csapatsorrend Raikkönen és Vettel között?

Két futam után Sebastian Vettel megosztva vezeti az F1-es pontversenyt Lewis Hamiltonnal, Kimi Raikkönennek viszont egy-egy negyedik és ötödik hellyel kellett megelégednie. Vajon mikor dönt a Ferrari arról, hogy melyiküket részesíti előnyben?

A poszt-Schumacher korszakban talán csak egyszer fordult elő, hogy a Ferrari kimondottan csapatsorrendet állított fel pilótái között: 2010-ben, a Német Nagydíjon Felipe Massának volt kénytelen félreállni Fernando Alonso elől, a trauma pedig akkora lehetett, hogy a brazil egészen 2013 végéig nem tudta felvenni a versenyt a spanyollal. A kétszeres bajnok 2014-re megkapta Kimi Raikkönent, ekkor viszont nem volt szükség csapatutasításra: a finn egyszerűen nem tudta hozni társa tempóját.



Így volt ez 2015-ben is, amikor Sebastian Vettel három győzelmet aratott első ferraris évében, s bár tavaly is jobbnak bizonyult az összesítésben, a Jégember közelebb tudott kerülni hozzá. A 2017-es szezon első két versenye ismét azt a teóriát erősítette, hogy Raikkönen már nem képes a legmagasabb szinten teljesíteni, hiszen amíg társa a győzelemért harcolt (Melbourne-ben meg is szerezte azt), ő gyengébb eredményekkel járult hozzá a Scuderia versenyeihez.

Raikkönen inkompetenciáját aláhúzta, hogy a Ferrari-elnök Sergio Marchionne úgy vélekedett, el kellene beszélgetnie a csapatfőnök Maurizio Arrivabenével, aki szintén odaszólt pilótájának, mondván, ha minél többet beszél, annál kevésbé tud odafigyelni a versenyzésre. Nos, a történtek felvetik, hogy a Ferrari már most csapatsorrendet alkalmazzon pilótái között, az olasz azonban lehűtötte a kedélyeket.

„Még a bajnokság korai szakaszában járunk" - idézte a Sky Sports Arrivabenét. „A pilóták a jövőben tudni fogják, mi a kötelezettségük. Biztos vagyok benne, hogy ha a bajnokságért fogunk harcolni, akkor meg fogjuk hozni a döntést, most viszont még korai erről beszélni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: