DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap
F1

F1-es motorguru hagyja el a Hondát

A Schumacher-érában fontos szerepe volt a Ferrarinál, most viszont annyira nem ért egyet a japánok ötleteivel, hogy inkább távozik az F1-es projektből - nem túl biztató hír a McLaren számára.

Borzalmasan kezdődött a 2017-es év a McLaren-Honda számára, hiszen a japán motorgyártó a beharangozott fejlődés helyett újabb komoly technikai hibákkal indított, ráadásul nem is nagyon tudják, hogy mi a probléma - tervezési hibáról lehet szó, amit borzasztóan nehéz lesz kijavítani. A Hondánál viszont az erősítés helyett újabb gyengülésről számoltak be: az Autosport forrásai szerint elváltak az útjaik Gilles Simonnal, aki tanácsadóként segítette a munkájukat.

Simon a 2000-es évek elején tartó Schumacher-Ferrari érának volt az egyik fontos láncszeme, mint a motorfejlesztés felügyelője, erről ismert leginkább a szakmában. Az elmúlt időszakban a Hondánál dolgozott tanácsadóként, de nem értett egyet a japánokkal abban, hogy merre, hogyan kellene fejleszteni az erőforrást, így most úgy döntöttek, hogy elég: véget ért az együttműködés.

honda_3



A felmondási ideje még tart, méghozzá hat hónapig, ezt követően csatlakozhat esetleg más gyártók projektjeihez. "Való igaz, beszüntetjük az együttműködést valamikor az év folyamán, méghozzá közös megegyezéssel. Azonban, mivel a szerződése csak rá és a Hondára tartozik, nem közlünk további részleteket" - mondta a japánok szóvivője.

A Hondánál továbbra is vizsgálják az első barcelonai teszthét során tapasztalt problémákat és igyekeznek megoldást találni, de egyelőre nem tudtak biztató híreket szolgálni - Eric Boullier szerint partnereik hároméves lemaradásban vannak.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: