DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év csapata

Miután Daniel Ricciardót megválasztottuk az év legjobb F1-es versenyzőjének, a sorban másodikként következik az idény legjobb csapata – az eredmény nem is volt olyan egyértelmű, mint azt várhattuk.

Hagyományainkhoz híven idén is egy nagy évértékelő sorozattal zárjuk a szezont, melyben egészen december 31-ig minden nap egy cikkben felidézzük a 2016-os idény legjeit a legjobb versenyzőktől a legnagyobb bukásokon és botrányokon át egészen az év poénjaiig. Az év pilótája után lássuk, mely csapatok voltak az év legjobbjai a Formula szerkesztősége szerint.

Balogh Tamás: A Mercedes zsinórban harmadik éve nem talált legyőzőre a Formula-1-ben, s többé-kevésbé Hamilton és Rosberg folyamatosan változó intenzitású küzdelmét is jól kordában tudták tartani, így nem kérdés, hogy megérdemlik az első helyet. A Force India az anyagi lehetőségeihez képest évről évre javuló tendenciát mutat, s idén olyan nagynevű istállókat is maga mögé utasítva érte el a szenzációs konstruktőri negyedik helyet, mint a Williams vagy a McLaren. A Red Bull tavaly nagyon szenvedett a Renault gyenge erőforrásai miatt, 2016-ban azonban bebizonyították, hogy van bennük potenciál, s az év második felére egyértelműen a Mercedes fő üldözőivé váltak, és jövőre is elsősorban tőlük várhatjuk, hogy felveszik a harcot a címvédő gárdával.

1. Mercedes
2. Force India
3. Red Bull

hamilton-rosberg-abu-2016-mercedes



Berta Kitti: A 2015-ös kudarcok és év végi balhék után szinte hihetetlennek tűnt az a teljesítmény, amit a Red Bull mutatott már az év elejétől kezdve – ráadásul a Ferrarit is megelőzték a konstruktőri pontversenyben, és ők voltak azok, akik olykor valódi veszélyt jelenthettek a Mercedesre. A világbajnok csapatot mindenképpen meg kell említenünk, ha az év csapatáról beszélünk, a Force India pedig a középmezőnyben tört folyamatosan előre, és az év második felétől kezdve rendszeres pontszerzők voltak – ezért mindenképpen kimagasló teljesítményt nyújtottak.

1. Red Bull
2. Mercedes
3. Force India

verstappen_silv_cs

Bognár Viktor: Lehetne itt különféle szempontok alapján mérlegelni, de nekem valahogy akkor is méltatlanul nézne ki, ha nem a már megint mindenben mindent vivő Mercedes állna a lista elején. A nagyokhoz újabb lépéssel közelebb kerülő Force India teljesítménye szintén megsüvegelendő, mint ahogy az is, hogy a Red Bull nem hagyta magát a gyengébb 2015-ös szezon után még mélyebbre süllyedni.

1. Mercedes
2. Force India
3. Red Bull

mercedes-gumiteszt-pirelli

Czinege Ádám: A szezon alatti fejlődés miatt mondanám az év csapatának a Red Bullt. A címvédő alakulat mellett csak ők tudtak nyerni, és fokozatosan léptek elő az ezüstnyilak elsőszámú kihívójává. A Mercedes hozta a bajnoki címét, technikai előnyét pedig megtartotta, így ott van a második helyen. A Force India történelmi szezont futott, és olyan nagycsapatokat vert meg, mint a Williams és a McLaren, ráadásul két dobogót is szerzett a csapat.

1. Red Bull
2. Mercedes
3. Force India

redbull_szocsi_cs

Dezső Attila: Meglepetés? Koránt sem. A csillagosok ismét ellentmondást nem tűrően uralták a hibrid éra harmadik évét, sőt, minden eddiginél dominánsabban: amíg az előző két szezonban 84%-os győzelmi rátát produkáltak, idén ez 90% fölötti értéket mutatott. A Red Bull második helye tavalyi önmagához képest meglepetés, az egész évre vetítve ők voltak az egyetlen alakulat, amely néha fel tudta venni a versenyt a Mercedesszel. A Force India történetének legjobb helyezését érte el, ha a jogelőd Jordan eredményeit is ide vesszük, 1999 óta nem álltak ilyen előkelő helyen a silverstone-iak!

1. Mercedes
2. Red Bull
3. Force India

hamilton_barct2016_cs

Fűzi András: A Mercedes gárdája ellentmondást nem tűrően nyerte idén is a konstruktőri bajnokságot, így úgy gondolom, hogy igazságtalan lenne ha az év csapata címet nem nekik adnám. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a Force India kellemes meglepetést okozott egy-egy futamon és a Red Bull is felfejlődött, főleg az év második felére.

1. Mercedes
2. Force India
3. Red Bull

rosberg_barcteszt2_cs

Gellérfi-Csizmadia Gergő: A tavalyi mélyrepülés után a Red Bull visszavette 2014-es második helyét, s a Mercedesen kívül csak ők tudtak pole-t és győzelmet szerezni – sőt 2013 óta az első kettős sikerüket is behúzták. Az Ezüst Nyilak idén is kiemelkedtek a mezőnyből, de csapaton belüli problémák és megbízhatósági gondok vetettek árnyékot az amúgy kiváló teljesítményre. Az év csapatának éppen ezért én azt a gárdát jelöltem, mely egyértelműen felülmúlta mindenki elvárásait, s a tulajdonos körüli bizonytalan helyzet ellenére története legjobb produkciójával rukkolt elő: a Force Indiát.

1. Force India
2. Mercedes
3. Red Bull

hulk_barcteszt_cs

Gobodics Tamás: A bikák a semmiből fejlődtek óriásit és év végén már a Mercedest „kérdezgették” rendszeresen, nem csak tavalyhoz, de év elejéhez képest is folyamatosan, nagy lépésekben javultak – nem csak a motor miatt. A világbajnok Mercedest nem kell magyarázni, nem aludtak bele az évbe, folyamatosan javultak ők is és továbbra is lenyűgöző munkát végeznek, de én nagyon kedvelem azt is, ami a Force Indiánál működik – ők is sokat javultak, nagyon kis pénzből végeznek rendkívül alapos, tudatos, szervezett munkát.

1. Red Bull
2. Mercedes
3. Force India

redbull-malajzia

Mészáros Sándor: Egyszerűen bámulatos volt végignézni, hogy a Red Bull hová jutott el egyetlen idény alatt: a romokban heverő egykori sikercsapat odáig jutott, hogy kedvező esetben 2017-ben érdemben tudják veszélyeztetni a domináns Mercedest. A Force India megkoronázta eddigi fennállását a 4. hellyel, mindezt úgy, hogy a tulajdonosi kör egyik fele a sitten ül, a másik pedig körözés alatt áll: hihetetlen, hogy az év elején arról szólt a fáma, hogy talán nem is húzzák ki a szezon végéig… A Haas teljesítménye szélsőségesen ingadozó, de ezzel együtt is örülhetünk, hogy végre egy életképes csapatkezdemény érkezett a Forma-1-be.

1. Red Bull
2. Force India
3. Haas

redbull-malajzia-2

Strommer Benjamin: Hiába jön ki már a könyökünkön a Mercedes-uralom, el kell ismerni: Brackley-ben és Brixworth-ben ismét kiváló munkát végeztek. Három év sem volt elég a többieknek, hogy befogják őket, sőt, az igazság az, hogy ez volt az eddigi legerősebb szezonjuk: az egész évben csupán kétszer nem Mercedes nyert, míg előtte három-három futamon győzött más. A Red Bull az egyik évről a másikra történt óriási javulásért érdemel elismerést, és hasonló mondható el a Force Indiáról is, amelynek kifogyhatatlan pénztárca sem áll rendelkezésére, mégis fennállása legjobb szezonját teljesítette.

1. Mercedes
2. Red Bull
3. Force India

hamilton-kina16-cs

A végeredmény: A vártnál talán szorosabb versenyben, de végül a világbajnok Mercedes megnyerte az év csapata szavazást a Red Bull és a Force India előtt. A csapatként mutatott teljesítmény alapján ez a három istálló kiemelkedett a mezőnyből, rajtuk kívül csak a Haas kapott szavazatot. A Mercedes és a Force India ezzel megőrizte tavalyi helyét, míg a Red Bull belépett a Ferrari pozíciójába.

1. Mercedes 23 pont
2. Red Bull 20 pont
3. Force India 16 pont
4. Haas 1 pont

monaco-top3-dppi

Az év pilótája: 1. Daniel Ricciardo, 2. Nico Rosberg, 3. Max Verstappen
Az év csapata: 1. Mercedes, 2. Red Bull, 3. Force India

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: