DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. augusztus 22. csütörtök
F1

Itt az Olasz Nagydíj végleges rajtsorrendje

Lewis Hamilton fantasztikus körrel szerezte meg a pole-t tegnap, de két másik hőse is volt az időmérő edzésnek – nézzük, hogy fest a 2016-os F1-es Olasz Nagydíj végleges rajtsorrendje!

A monzai futamot az utolsó helyről egy igen balszerencsés pilóta kezdheti meg az újonc Esteban Ocon személyében, akinek autója a szabadedzés után az időmérőn is megadta magát, pedig Wehrlein teljesítménye alapján ennél mindenképp többre lehetett volna képes. Könnyen lehet, hogy a Manor hibája mentette meg a Renault-t attól a szégyentől, hogy az utolsó rajtsorba kerüljenek: így Palmer és Magnussen a 20-21. helyet foglalhatja el a rajtrácson. Egy sorral előttük következik a két Sauber Nasr, Ericcson sorrendben, a 17. rajthely pedig a váltócsere miatt hátrasorolt Romain Grosjeané lett. Egy hellyel előle rajtol majd az a Danyiil Kvjat, aki utolsó gyorsköre után épp a franciára panaszkodott feltartás miatt.

A Toro Rossónak egyébként sem volt túl jó időmérője, hiszen Kvjat mellől indul csapattársa, Sainz, aki bár bejutott a Q2-be, ugyanúgy a nyolcadik sorból rajtolhat csak, mint az orosz. A visszavonulását (pontosabban: háttérbe vonulását) tegnap bejelentő Buttonnek a 14. rajthely jutott, míg társa a hetedik sorban a szenzációsan szereplő Pascal Wehrlein lesz a Manorral – a kiscsapatnak csak kétszer volt ennél jobb startpozíciója: idén Ausztriában szintén a német, míg a 2014-es brit hétvégén a néhai Jules Bianchi szerzett 12. rajthelyet, utóbbit természetesen még Marussiaként.

wehrlein-monza-cs



A hatodik sorban következik a másik McLaren Fernando Alonsóval, valamint a visszavonuló Felipe Massa, aki Bottas produkciója alapján ennél mindenképp többre lett volna hivatott szombaton. A 10. rajthelyen az edzés másik meglepetésemberét, a 2013 óta először Q3-ba jutó (s nem mellesleg a jövő évi üléséért harcoló) Esteban Gutierrezt találjuk, aki a Q3-ban már nem tudta megelőzni a Force Indiákat, így a silverstone-iaké a 8-9. hely Perez, Hülkenberg sorrendben.

A 6-7. helyen a Red Bullok jönnek, Ricciardót csak egy ezreddel előzte meg Valtteri Bottas, aki nem lehet elégedetlen produkciójával, nem úgy honfitársa, Kimi Raikkönen, aki ezúttal kikapott csapattársától. Természetesen a Ferrari számára a harmadik hely volt a maximum, a Mercedes ugyanis foghatatlan volt – különösen igaz ez Lewis Hamiltonra, aki még Rosbergnek is közel fél másodpercet adott.

Az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

1. L. Hamilton

2. N. Rosberg

3. S. Vettel

4. K. Raikkönen

5. V. Bottas

6. D. Ricciardo

7. M. Verstappen

8. S. Perez

9. N. Hülkenberg

10. E. Gutiérrez

11. F. Massa

12. F. Alonso

13. P. Wehrlein

14. J. Button

15. C. Sainz

16. D. Kvjat

17. R. Grosjean

18. F. Nasr

19. M. Ericsson

20. J. Palmer

21. K. Magnussen

22. E. Ocon

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: