DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Amikor apró részleteken múlik a siker

Egy olyan sportágban, ahol dollármilliók döntenek tizedmásodpercekről, nagyon nehéz előrelépni - a 2016-os F1-es szezon első felében szenvedő Saubernél tudják, hogy mit jelentenek a nüanszok.

A hinwili gárda 2015-ben feljavult, ezért hatalmas csalódás számukra, hogy ugyanott tartanak, ahol 2014-ben: pont nélkül. Bár még kilenc futam hátravan a szezonból, eddig a Sauber az egyetlen csapat, melynek egy pilótája sem ért célba az első tíz között - Marcus Ericssonnak és Felipe Nasrnek is a 12. hely volt a legjobbja eddig. A brazil szerint apró dolgokon múlt, hogy a Saubert eddig elkerülte a siker. „A siker mindig sok kis részletből tevődik össze” - írta Nasr az F1i.com-on vezetett blogjában.



„Eddig nem sikerült pontokat szereznünk, az okok ezekben a részletekben keresendők. De volt néhány bíztató jel, amelyek kissé elérhetőbbé teszik az álmainkat” - mondta a brazil, aki szerint a Magyar Nagydíjon abban reménykedtek, hogy az új hátsó szárnynak köszönhetően gyorsabbak lesznek majd, a szóban forgó elemet viszont csak Hockenheimben tudták bemutatni. Nasr bízik benne, hogy a szárny, valamint a nyári szünet utánra tervezett fejlesztések segítenek abban, hogy a szezon második fele jobban alakuljon a Sauber számára.

„Magyarországon az új hátsó szárnyban reménykedtünk, de a kezdeti problémák miatt nem úgy működött, ahogyan vártuk, ezért komolyabb tesztnek kellett alávetnünk azt a következő héten, Hockenheimben. Az új hátsó szárny alapján előrelépést várunk teljesítmény terén, és követendő utat jelöl ki számunkra, amikor majd együtt alkalmazzuk azt a többi fejlesztéssel a nyári szünet után. Miután két napot töltöttem Hinwilben, és remek beszélgetéseket folytattam a gyárban dolgozókkal, elmondhatom, hogy a végsőkig fogunk harcolni, és jobb eredményeket várhatnak tőlünk” - tette hozzá Nasr, aki tavaly ötödikként végzett első F1-es futamán, de ezt az eredményt azóta sem tudta megismételni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: