DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A másik Red Bullnak kevésbé jött ki a lépés

Amíg Max Verstappen a második helyig jutott Spielbergben, Daniel Ricciardo egész verseny alatt szenvedett - így értékelte futamát a háromszoros F1-es futamgyőztes ausztrál.

Daniel Ricciardo az ötödik helyről kezdhette meg az Osztrák Nagydíjat, és hiába esett hátra az előle induló Nico Hülkenberg és Jenson Button is, még így csak a hatodik pozíciót tudta megszerezni a leintés után. Az ausztrál elmondása szerint rengeteget küszködött az autójával, nem mellesleg ismét kikapott ifjonc csapattársától, Max Verstappentől. Ebből kifolyólag nem túl meglepő, hogy ausztrál csalódottan nyilatkozott a Sky-nak a verseny után.



„Fent és lent is voltunk ezen a futamon” - nyilatkozta Ricciardo az Osztrák Nagydíj leintése után. „Szerintem a rajt jól sikerült, aztán visszaestünk, megelőztek a hatos kanyarban, majd azt mondtam a rádióba, hogy lassú vagyok az egyenesben. Nem tudom mi történt, olyan volt, mintha nehezen menne az energia-visszanyerés. A hatos kanyarban folyamatosan védekeznem kellett a többiek ellen.”

„Frusztráló volt, az első kanyar után már majdnem el is dőlt minden. Aztán sikerült ritmusba kerülnünk, de nem voltunk elég gyorsak az újrarajtnál. Ott voltam Max mögött, de nem tudtunk ottmaradni” - tette hozzá az ausztrál, aki az utolsó körökre felrakatta az ultralágy abroncsokat. „Amikor viszont fel tudtam pörgetni a tempót, már nem tehettem sok mindent. Mindent megpróbáltunk ma, de nem voltunk eléggé gyorsak hozzá. Remélem a következő jobban sikerül majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: