DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ki nyert és ki veszített az Európa Nagydíjon?

Az rendben van, hogy Nico Rosberg mosolyogva, Lewis Hamilton pedig bosszúsan hagyhatta el Bakut, de ki lehet elégedett és ki csalódott rajtuk kívül a hétvégi futam után?

Nico Rosberg természetesen nagyot nyert ezen a hétvégén, három negatív hétvége után most remek teljesítményt nyújtott, megnyerte az időmérőt, majd végig vezetve, tükörsimán behúzta a futamot is, így idei ötödik sikerét aratta. A 43 pontos előnye ugyan kilencre csökkent Kanada után, de ezúttal ismét jelentősen növelte csapattársával szembeni fórját és 24 egységgel jár előrébb. Közeledünk a szezon feléhez és eddig ez maximálisan az ő éve...

Sergio Perez. A mexikói pilóta és a Force India számára is nehezen indult 2016, nem jöttek az eredmények, az autó tempója elmaradt a várttól. Az európai szezon kezdetétől viszont megfordult a szél, Monacóban Perez dobogóra állhatott, majd Azerbajdzsánban karrierje egyik legjobb teljesítményét nyújtotta - második lett az időmérőn, majd ismét odaért a dobogóra rajtbüntetése ellenére is. Az ő és csapata önbizalma is az egekben van, bombaformát mutatnak, magára irányította a figyelmet.

Sebastian Vettelnek sem lehet oka panaszra, ezúttal a Ferrarinak köze sem volt a Mercedeshez a tempót tekintve, sőt, még Perez és a Force India is gyorsabbnak tűnt, sőt, Daniel Ricciardo is megverte őket az időmérőn. Ennek ellenére különösebb gond nélkül odaért a második helyre a német pilóta, ami a hétvége erősorrendjét elnézve több, mint a maximum.

Felipe Nasr is boldog lehet a hétvége után, hiszen idén először verte meg csapattását, Marcus Ericssont és a 12. helyen végzett. Igaz, hogy pontot ezzel sem szerzett, de mindenképpen fontos volt számára a jó teljesítmény, ráadásul a Manor mellett a mezőny leggyengébbjének tartott autóval megelőzte többek között a két Renault-t és a két Haast is.

Dppi_00116008_511



Az elégedetlenek listája is viszonylag egyértelmű: Lewis Hamilton az utóbbi két futamon győzni tudott, úgy tűnt, hogy a maga javára fordíthatja a világbajnoki csatát, ehelyett rengeteget hibázott az időmérőn, majd a versenyen technikai gondja akadt és köze sem volt a dobogós helyezésekhez. Végül ötödikként ért be, ami a körülmények tükrében persze nem rossz, összességében viszont ismét hátrányba került Rosberggel szemben...

Szintén nagy vesztes a Red Bull. Az energiaitalosok Barcelonában és Monacóban remekeltek, utána már arról beszélt a Mercedes is, hogy talán Ricciardóék jelentik a legnagyobb kihívást, nem a Ferrari - ehhez képest már Kanadában is lemaradtak, most pedig egészen pocsék versenyt produkáltak. Nem is feltétlenül a tempóval volt gond, hiszen Ricciardo parádésan ment az időmérőn és Verstappen is csak Hamilton hibája miatt nem tudott villanni, de folyamatosan bajlódtak a gumikkal, így csak a futam legvégén tudtak kozmetikázni az eredményen. Az ausztrál pilóta így lecsúszott Raikkönen mögé a tabellán, Verstappen pedig továbbra sem tud felzárkózni.

Kevesebbet beszéltünk róluk, de borzalmas hétvégén van túl a Toro Rosso. Mindkét autójuknak fel kellett adni a futamot, amire a tavalyi Brit Nagydíj óta nem volt példa, kérdés nélkül ez volt a legrosszabb versenyük eddig 2016-ban. Danyiil Kvjat remekül ment az időmérőn, de nagyon hamar kiállni kényszerült, míg Carlos Sainznál váltót kellett cserélni és bár a tempója nem volt rossz a 18. helyről rajtolva, ő sem ért célba.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: