DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Túl sokat „evett” a Honda a Kanadai Nagydíjon

A Honda F1-es projektjét irányíró Yusuke Hasegawa rávilágított annak okára, hogy a McLaren autói miért nem tudtak harcba szállni a pontszerzésért a Kanadai Nagydíj során.

Jenson Button már a 9. körben elvérzett motorhiba miatt, Fernando Alonso pedig küzdelmes verseny után a 11. helyen zárta a montreali futamot, egy pozícióra a pontszerzéstől. Sokkal nehezebb volt megemészteni azt, hogy a McLaren-Honda nem tudott tiszta versenyben beleszólni az első tíz helyért zajló küzdelembe, Alonso nem egészen fél perccel maradt el az utolsó pontot megkaparintó Sergio Pereztől. Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es vezére az F1i.com hasábjain elmondta, hogy az autók magas fogyasztással operáltak a futam során, ezért igencsak takarékoskodni kellett az üzemanyaggal.



„Tudtuk, hogy a kilencedik, tízedik, tizenegyedik hely környékén állunk, így nem meglepő, hogy tizenegyedikként végeztünk” - mondta a japán. „De mivel az üzemanyag-fogyasztás kritikus ezen a pályán, Fernandónak szinte az egész verseny alatt spórolnia kellett. Ez nagyon sokba került, és természetes, hogy csalódottak vagyunk. Sejtettük, hogy egy ilyen ’erőpályán” szenvedni fogunk, tudtuk, hogy ha elmarad a káosz, és nem esik az eső, akkor nagyon nehéz lesz pontot szereznünk. A verseny ezt be is bizonyította, így csalódottak vagyunk.”

Közvetlenül a futam után a Hondánál még nem tudták, mi okozta Jenson Button erőforrásának korai meghibásodását - a csapat váltóproblémára gyanakodott, lévén a japán mérnökök nem találtak sérülést a brit pilóta motorján. „Az adatokból arra következtettünk, hogy a motor rendben van. Az erőforrás még működött, Jenson pedig maga állította le azt. Az olajnyomással sem volt gond, így még nem tudjuk, hogy mi lehetett a baj. Az biztos, hogy mechanikai meghibásodásról van szó, de még nem tudjuk pontosan az okát” - tette hozzá Hasegawa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: