DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

„Kiállhatok?” – Alonsót félreértették

Sokan azt hitték, hogy Fernando Alonso a technika kímélése érdekében arra kérte csapatát, hogy hadd adja fel önként a kanadai F1-es futamot, a spanyol azonban állítja: félreértették őt.

Amikor nem sokkal a kanadai futam leintése előtt Fernando Alonso azt kérdezte csapatától, hogy „Kiállhatok?”, azt sokan úgy értelmezték, hogy néhány tavalyi versenyhez hasonlóan a spanyol az autó kímélése érdekében szeretné idő előtt befejezni a futamot, mivel már nem lát esélyt arra, hogy pontszerző helyen érjen célba.

alonso_kanada_cs



Könnyen lehet, hogy a csapat is így értette a kérdést, mivel úgy válaszoltak, hogy a 11. helyen állva érdemes végigmenni, hátha történik még valami az előtte állókkal, s szerezhet egy-két pontot. A spanyol a futam után igyekezett tisztázni ezt a félreértést, elmondása szerint nem feladni akarta a futamot, csupán új abroncsokat szeretett volna vételezni:

„Nem voltunk pontszerző helyen, és már 55 kör volt az abroncsaimban, alig tudtam a pályán tartani az autót. Talán megvolt a lehetőségünk arra, hogy cseréljünk, egy kicsit gyorsabbak legyünk, s élvezetesebbek legyenek az utolsó körök, de kétségkívül volt benne rizikó, hiszen ekkor még látszott esély a pontszerzésre” – nyilatkozta a spanyol, aki azt is leszögezte, hogy a versenytempón mielőbb javítaniuk kell, mert bár sokat léptek előre, összességében ez még mindig kevés.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: