DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Rosberg: Többé már nem vagyunk „idióták”

A német pilóta csapattársával ellentétben örült neki, amikor az idei szezontól szigorítottak a rádióforgalmazáson, így azok kerültek előnybe, akik a verseny előtt több időt töltenek mérnökeikkel.

Miután a 2016-os F1-es sportszabályzat 27.1-es pontja kimondta, hogy a pilótának „egyedül és segítség nélkül” kell vezetnie autóját, a versenymérnökök a korábbinál kevesebb információval szolgálhattak pilótáik számára autójuk állapotát és a megfelelő beállításokat illetően. Lewis Hamilton ki is hangsúlyozta, hogy ettől sokkal nehezebb lesz a versenyzők élete, de a garázs másik oldalán lévő riválisa ellentétes véleménnyel van a módosításról.



Az eredmények pedig magukért beszélnek: Nico Rosberg négyből négy futamgyőzelmet gyűjtött be, s bár Hamiltont technikai hibák is hátráltatták, Ausztráliában és Bahreinben is elrontott rajtjai miatt nem tudott beleszólni az első helyért folyó csatába. Könnyen lehet, hogy a rádiós szigorítás az oka, mindenesetre tény, hogy Rosberg örül neki, hogy a korábbinál jobban magára van utalva.

„Kedvelem ezt az irányt, hiszen nagyobb mértékben mehetünk a saját fejünk után” - idézte Rosberget az Autosport. „A korábbinál sokkal fontosabb lett, hogy milyen szorosan működtök együtt [a mérnököddel], olyan dolgokkal foglalkozva, amit nem mondhatnak neked a verseny alatt. Sokkal intenzívebb és komplexebb ez a terület, ami a verseny során is érződik. Kimegyünk, véghez visszük a munkát - igazi kihívás. Amiatt is örülök, hogy vége, hogy az otthonülők nem mondhatják ránk, hogy idióták vagyunk, akiket a mérnökeik irányítanak.”

A német pilóta szerint versenymérnöke, Tony Ross továbbra is fontos elem a gépezetben. „Mindenkire komoly szerep hárul, de Tony úgy gondolkozik, ahogyan én, és ez a személyes kapcsolat nagyon fontos az autó megfelelő beállítása szempontjából. Egy rugóra jár az agyunk, ugyanazt a nyelvet beszéljük, ami nagyon hasznos. Egy versenymérnök sok mindenben tud a segítségedre lenni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: