DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Fél évet kaphat a pályára szaladó fickó

Akár hathónapos börtönbüntetéssel is sújthatják azt a 27 esztendős brit férfit, aki a pályára rohanva félbeszakította a hétvégi szingapúri F1-es futamot. Vettel először azt hitte, hogy rosszul lát...

A hétvégi Szingapúri Nagydíj egyik legemlékezetesebb eseménye a második safety car-periódust kiváltó jelenetsor volt: egy 27 esztendős brit férfi a verseny 37. körében a pályára futott – mint a biztonsági kamerák felvételéről kiderült, egy a kerítésen lévő lyukon keresztül jutott be az aszfaltcsíkra. Az először a pálya közepén sétálgató férfi gyorsan a korlát mellé szaladt, amikor látta Vettelt érkezni, és fényképeket akart készíteni az okostelefonjával.

emberapalyan



A Strait Times szerint a brit Yogvitam Pravin Dhokia kedden jelent meg a bíróság, ahol 15000 szingapúri dollár óvadék megfizetésére kötelezték volna, ám mivel ennek nem tudott eleget tenni, bevonták az útlevelét az október 6-i meghallgatásig. A jelentések szerint a férfi akár hat hónapra is börtönbe kerülhet, és 2500 szingapúri dollár büntetést kaphat a verseny megszakítása miatt.

A versenyt megnyerő Vettel így nyilatkozott az esetről: „Újra oda kellett néznem, mert nem voltam benne biztos, hogy rosszul látok, vagy tényleg átszaladt valaki a pályán. Beleszóltam a rádióba: egy fickó szaladt át a pályán! Szerintem úgy láttam, hogy fotózott is, nem tudom... Remélem, legalább jó lett, és sikerült fókuszálni! Azon a részen 280-290 körül megyünk, én a helyében biztosan nem futottam volna át a pályán. Egyértelmű, hogy őrültség volt, azonnal jött is a biztonsági autó...”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: