DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Rászállt Verstappenre a „vének tanácsa”?

Az F1-es Kanadai Nagydíj csütörtöki napján az egyik fő témát még mindig Max Verstappen és Romain Grosjean monacói ütközése szolgáltatta. A rutinos pilóták nevelni próbálják a zöldfülű kölyköt.

Max Verstappen most már két tettével is kiverte a biztosítékot az F1 rutinos nagy öregjeinél. Az egyik maga az ütközés volt, amivel tönkretette Grosjean versenyét, és ami miatt a versenyigazgatóság is egyértelműen őt találta vétkesnek, míg a másik a reakciója és magatartása, amit utána tanúsított.

Az első élesebb kritikát Felipe Massa fogalmazta meg a hollanddal kapcsolatban, aki szerint veszélyes, hogy egy 17 éves kölyök köröz közöttük az F1-es futamokon, amit a Monacói Nagydíjon történt incidens is bizonyít.

Íme, az elmúlt két hét fő témáját szolgáltató eset

Verstappen ugyan elsőre még visszafogta magát, és nem reagált a brazil kritikájára, ám csütörtökön mégis visszaszólt a nála kétszer idősebb pilótának. Ez nem az első jele volt annak, hogy a tisztelet csírájának sincs nyoma viselkedésében, hiszen korábban Grosjeant hibáztatta az ütközésért, sőt, odáig ment, hogy a nyilvánosság előtt kijelentette, a francia „féktesztelte” őt, és jóval korábban fékezett, mint a bukást megelőző körben. A Lotus ezt később telemetriai adatokkal cáfolta.

Grosjean maga is szakértője a „fiatalság, bolondság” témakörnek, hiszen anno, első F1-es éveiben őt is a legnagyobb törő-zúzók között tartották számon, Mark Webber egy ízben egyenesen az „elsőkörös bajkeverő” bélyeget ragasztotta rá, ám a francia elmondása szerint a nagyon nagy különbség közte és Verstappen között, hogy ő tanult ezekből, míg az ifjú hollandnak szemmel láthatóan ez esze ágában nincs. 

„Anno én is elkövettem jó sok hibát fiatalon, és egy ’elsőkörös bajkeverőként’ voltam kezelve – köszönöm, Mark –, ami kicsit sértő volt. De én tanultam ebből, és ez is csak erősebbé tett. Máskor ott ünnepeltem a dobogón, tudtam, hogy képes vagyok rá, ezért nem csináltam belőle problémát, hogy olykor hibázok. A lényeg, hogy ha hibázol, azt elismerd, tanulj belőle, és kérj bocsánatot attól, akibe belerohantál” – mondta el csütörtökön Montrealban Grosjean, akit ezután arról is megkérdeztek, Max bocsánatot kért-e tőle az eset után. A választ persze sejtjük…



„Nem. És ez elég elszomorító. A leintés után a versenyfelügyelőkhöz mentünk, én meglapogattam a vállát, és ott volt rá a lehetősége, hogy annyit mondjon: ’sajnálom’. Nem tette, ehelyett később azt nyilatkozta, hogy én fékteszteltem őt, ami abszolút helytelen állítás, mert még később is fékeztem, mint az azt megelőző körben” – idézi az autosport.com a franciát, aki tehát elsősorban nem is azt nehezményezi, hogy Verstappen kigolyózta őt a versenyből, sokkal inkább azt, ahogyan az ifjú holland az esetet követően viselkedett.

„Amint már mondtam is, amíg tanul az ember, természetes, hogy hibázik. Max nagyon-nagyon tehetséges, és amit a pályán művel, az elég figyelemre méltó, de most elkövetett egy hibát, és elkeserít, hogy nem tanult belőle. Még csütörtök reggel, a sajtótájékoztatón is azt mondta, hogy itt is ugyanúgy fog vezetni. A Formula-1 veszélyes üzem, ezt jobb észben tartani. Nem fogom ezt vele megvitatni, mert részemről lezártnak tekintem az ügyet. Az egyetlen, amit remélek, hogy tanulni fog belőle, és akkor biztosra veszem, hogy nagyon jó versenyei lesznek a jövőben” – hangzott a kétszeres családapa kissé nevelő célzatú szólama. 

Az F1-es mezőny jelenlegi korelnöke, Jenson Button is hasonlóan látja a helyzetet, mint Grosjean. „Azt gondolom, hogy meg kell válogatnunk a szavainkat, amikor a sajtónak nyilatkozunk. Az, hogy elkezdesz ujjal mutogatni valakire, és azt mondod, hogy féktesztelt téged, nem játék, ez egy komoly állítás. Nem hiszem, hogy ilyen megtörténhet napjaink motorsportjában, mivel mindannyian felnőttek vagyunk, és mi nem csinálunk ilyeneket a pályán” – utalt rá Button, hogy szerinte kizárt, hogy valaki szándékosan korábban fékezzen egy féktávon, ha valaki közel jön mögötte, mivel mindannyian tisztában vannak a sport veszélyeivel. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: