DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Alonso Monacóhoz hasonlítja Kanadát

A spanyol F1-es világbajnok továbbra is pont nélkül áll – Maldonadóhoz, Stevenshez és Merhihez hasonlóan –, ennek ellenére kitartóan bízik benne, hogy Kanadában végre problémamentes hétvégéje lesz.

Öt egymást követő verseny, egyetlen pont nélkül – Fernando Alonso legutóbb újoncként, 2001-ben a Minardival tapasztalt ehhez hasonlót. Akkor az egész idényben nem sikerült beérni a ponttal jutalmazott helyezések közé. A spanyol a Monacói Nagydíj után, amelyen Jenson Button megszerezte a csapat idei első egységeit, bízik benne, hogy elkeserítő helyzete hamar megváltozik, talán már a technikás montreali Gilles Villeneuve pályán.

„Nagyszerű lesz visszatérni Észak-Amerikába. Montreal nagyszerű város, a naptár legizgalmasabb helyszínei közé tartozik. Nagy a múltja, kiváló csaták zajlottak legendás versenyzők között, ezért mindig különleges itt autóba ülni, és élményt szerezni ezen a pályán, a vele járó kiszámíthatatlan tényezőkkel. Egy igazán üdítő hely” – dicsérte a montreali aszfaltcsíkot Alonso, aki 2006-ban nyert a helyszínen, habár azt az évet leszámítva túl sok szerencsével sosem járt Kanadában.



„Jenson pontjai Monacóban nagy lökést jelentettek a teljes csapatnak, valamint még több bizonyítékot arra, hogy versenyről versenyre fejlődünk” – folytatta a kétszeres bajnok a McLaren sajtóközleményében. „Ami a garázs felém eső oldalát illeti, csalódást keltő az egymás utáni két műszaki hiba, de ahogy megszokott, keményen dolgozunk, hogy megértsük a problémák okait. A megbízhatóság mindig a legfontosabb tényező, a teljesítmény előtt arról kell megbizonyosodnunk, hogy pozitívan kezdjük a hétvégét, az edzéseken pedig megfelelően állítjuk be a kocsit.”

„Maga a pálya fondorlatos – ezért ilyen különleges –, mindig nagyszerű versenyeket tesz lehetővé. Nyilván nagyon más, mint Monaco a nagy sebesség miatt, de hozzá hasonlóan technikás kanyarokban bővelkedik, ezért a jó egyensúlyra és leszorítóerőre kell fókuszálni. A megbízhatósági gondok ellenére jól érzem magam az autóban, ezért az elsődleges most az, hogy problémamentes hétvégét teljesítsünk, a csomagból pedig maximális teljesítményt hozzunk ki.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: