DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Williams a Marussia/Manor oldalán áll

Ők igennel szavaztak volna a kiscsapat F1-es visszatérésére, amit a Force India hiúsított meg, Claire Williams emellett azt is elárulta, számol az első teszten remeklő Ferrarival.

A Williams a Formula-1 hattagú Stratégiai Csoportjának része: múlt héten ez a testület utasította vissza a 2014-es autójával újra versenyezni szándékozó Marussia/Manor próbálkozását. Mivel egyöntetű támogatásra lett volna szükség a visszatéréshez, a Williamsnak már nem kellett leadnia voksát: ugyanis a Force India, mint ismert, megvétózta a kérelmet, ezzel a szavazás le is zárult. Claire Williams csapatfőnök-helyettes arról beszélt, ha rájuk került volna a sor, igent mondanak, a Marussiát pedig a jövőben is támogatni fogják.

„A pozíciónk egészen egyértelmű a Marussiát és a nevezésüket illetően: teljes mértékben versenyképes felállást akarunk a jövő évi rajtrácson, és mindent megteszünk azért, hogy támogassuk a Marussia visszatérését” – mondta a Sky Sportsnak adott interjújában. „Egyértelművé tettük a Stratégia Csoport számára, amellett fogunk szavazni, hogy használhassák a 2014-es karosszériát ebben a szezonban.”



„Sajnos erre nem került sor, de a Williams versenyképes felállást akar a rajtrácson, és a kisebb csapatokat segítjük. Azt hiszem, ezt sikerült demonstrálnunk is. Mindig a költségek kézben tartásáért harcolunk. Ezzel lehet megmenteni a kisebb istállókat, akik valójában küzdenek a fennmaradásért, mint a Marussia és Caterham, de pillanatnyilag a középcsapatokat úgyszintén, akik nagyon komoly gondokkal küzdenek.”

Az első, Jerezben való tesztet a Ferrari uralta, ebből Williams azt a következtetést vonja le, hogy valóban előrelépést tettek. „Az időeredményekből, amiket láttunk, valahol ott lehetünk, ahol az előző szezont abbahagytuk. A papírforma nem igazán változott. A Ferrari felzárkózhatott egy kicsit, de elégedettek vagyunk az előrelépéssel, amit mi tettünk” – fogalmazott Williams, aki a csapat idei célkitűzését is közölte: „Inkább remélni szeretek, mint elvárni valamit. De a futamok megnyerésének kell a célunknak lennie.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: