DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Marussia nem kér a Force India magyarázkodásából

Graeme Lowdon, a Marussia sportigazgatója több helyen is kikezdte és cáfolta a Force India érveinek létjogosultságát, melyekkel azt próbálták megindokolni, miért vétózták meg, hogy a kiscsapat 2014-es F1-es modelljével is részt vehessen az idei szezonban.

A Marussia péntek este egy részletes közleményben reagált a nap korábbi szakaszában megjelent hírekre, melyben még az F1-es Stratégiai Csoport előző hónapi meetingjére utalnak vissza. Állításuk szerint az akkori ülés után ők még azt az információt kapták, hogy igenis rajthoz állhatnak a 2015-ös szezon első futamain tavalyi autójukkal, amennyiben átalakítják azt az idei szabályoknak megfelelően, kivéve a 3.7.9-es, a 15.4.3-as, a 15.4.4-es és a 16.2-es cikkelyeket. Ezek az első szárnyakat és azok töréstesztjét érintő szabálypontok, magyarán, az autó elülső kialakítása az, amely megmaradhatott volna tavalyi formájában.

Ez az, amit az F1-es Stratégiai Csoport csütörtöki ülésén meghozott döntés – a Force India vétójának következtében – felülírt. Azóta a Force India részéről Bob Fernley csapatfőnök-helyettes ismertette sajátos álláspontjukat, miszerint nem az anyagi haszonlesés (tudniillik, ha a Marussia kiesik a mezőnyből, nekik és a többi meglevő csapatnak több jut a tavalyi bevételekből) vezérelte döntésüket, hanem egyszerűen nem látták elég megalapozottnak és kidolgozottnak a kiscsapat által beadott kérvényt és a hozzácsatolt dokumentumokat.

Hogy mi volt erre a Marussia reakciója? „Meglepve hallottam ma néhány megjegyzést, főleg egy kérvény kapcsán, amit állítólag mi adtunk be a tegnapi meetingen, de hát megerősíthetem, hogy erről szó sem volt” – kezdi Lowdon. „Még tavaly december 17-én nyújtottuk be a kérelmünket, és azóta is azon munkálkodtunk, hogy eleget tegyünk azoknak az igényeknek, amiket akkor támasztottak felénk, különös tekintettel arra, hogy az összes szabálypontnak megfeleljünk, leszámítva az engedmény tárgyát képező néhány cikkelyt.”



„A kommentárok azt is említették, hogy az engedményeket végül azért nem kaptuk meg, mert a beadványunk híján volt a részletes kidolgozottságnak, és nem tartalmazott dokumentumokat, amelyek indokolták volna a speciális kérelmünket. Még egyszer elmondom, mi semmiféle beadványt nem adtunk be a Stratégiai Csoport tegnapi ülésén, ehelyett azon dolgoztunk, hogy a korábban elénk vizionált engedményeknek megfelelően haladjunk a saját műveleteinkkel. Minden lehetséges esélyt megragadunk arra, hogy visszatérjünk 2015-ben a rajtrácsra” – tette hozzá a brit.

A Force India részéről érvként hozták fel azt is a Marussia ellen, hogy bizonytalan a rejtélyes megmentőjükként funkcionáló új befektetőcsoport kiléte is, de Lowdon szerint ez teljesen indokolt jelen helyzetben. „Tekintettel a jelenleg is folyamatban levő tárgyalások bizalmas jellegére, így sem nekik, sem nekünk nem áll módunkban jelenleg további részleteket elárulni az új befektetőkről, de annyit elárulhatok, hogy a szóban forgó befektetők már találkoztak és beszéltek az F1 fő testületeivel.”

A Marussia közleményéből továbbá azt is megtudtuk, hogy már eddig is párhuzamosan dolgozott két külön brigád a 2014-es autó átalakításán, illetve az új, 2015-ös autón, mivel az eredeti tervük is az volt, hogy minél hamarabb leváltják majd a tavalyi konstrukciót az új modellre, az engedményeket csupán átmenetileg kérték. Az Auto Motor und Sport értesülései tehát vélhetőleg helytállóak, miszerint Kínára új autót épít a Marussia, de ezek szerint ez nem a tegnapi vétó következménye, hanem már eddig is javában épült a 2015-ös autójuk. 

Végül a kiscsapat közleménye némileg epésen azt is megjegyzi, szerencsére legalább amiatt nem kell aggódniuk, hogy találnak-e plusz szakembereket a munkafolyamat meggyorsítása érdekébenl, mivel az utóbbi időben több kiscsapat is tönkrement az F1-ben, vagy épp jelentős mennyiségű dolgozótól kellett megválnia, hogy életben maradjon…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: