DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Wehrlein egy kisebb csapatba kerülhet

A Mercedes által protezsált DTM-es az egyik motorpartnernél teljesíthet pénteki szabadedzéseket, amellyel a jövőben versenylehetőséghez is juthat. Kérdés, hogyan lesz ehhez szuperlicence.

A 20 esztendős Pascal Wehrlein a DTM tavalyi szezonja során a kategória legfiatalabb futamgyőztesévé vált, ezután a Mercedes rögtön kinevezte a Formula-1-es csapat tartalékosává. Ezt a pozíciót idén is betölti, emellett azonban egy kisebb alakulattal gyűjthet kilométereket, amellyel később bemutatkozása is megvalósulhat.

„Olyan hamar az F1-ben szeretnék lenni, amennyire csak lehet” – szögezte le a fiatal versenyző céljait a Schwabische Zeitungnak. „Egy olyan csapat, amelynek semmi köze nincs a Mercedeshez, nem opció. Viszont ha van módja, hogy egy partnercsapattal tapasztalatot szerezzek, az remek lenne.” A Mercedes jelenleg a Williams, Force India és Lotus csapatoknak szállít motort, valamelyiküknél köthet ki Wehrlein.



A német hozzátette, még nem biztos, hogy idén is rajthoz áll a DTM-ben. „A terveim erre az évre még nem dőltek el, azt illetően, hogy kettős programot teljesítik, vagy csak egy dologra koncentrálok. Nem szeretném, ha ez az egy a DTM lenne, de azt hiszem, a kérdés arról szól, hogy kettős program lesz-e, vagy egyedül Formula-1” –fejtette ki Wehrlein.

Amire a Mercedes támogatottja nem tért ki, pedig létfontosságú szerepet játszhat jövőjében, az FIA szuperlicensz-pontrendszere, amely épp 2016-tól lép életbe. Sem a DTM-ben szereplést, sem a tesztelést nem jutalmazzák pontokkal, márpedig Wehrleinnek 40-et össze kell belőlük gyűjtenie ahhoz, hogy jövőre vagy a későbbiekben Formula-1-es engedélyt kapjon. A pontok akkor válthatók ki, ha még idén öt nagydíjat teljesít a mezőnyben. Nehéz elképzelni a Williams, Force India vagy Lotus bármelyikéről, hogy ennyi időre félreállítanák saját versenyzőiket, szívességből a Mercedesnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: