DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Barrichello: Szó sem volt Abu Dhabiról

Minden idők legtapasztaltabb F1-es versenyzője, Rubens Barrichello a korábbi állításokon kissé pontosítva közölte, hogy év végi beugrásának tervei csak Interlagosról szóltak.

Az előző két versenyt kihagyó, a szezonzáróra viszont visszatérő Caterham még mindig nem jelentette be, hogy ki lesz Kamui Kobayashi csapattársa a holnap kezdődő hétvégén. Az viszont már világos, hogy ki nem, a Formula-1 történetének legtapasztaltabb versenyzője, Rubens Barrichello ugyanis közölte, hogy annak ellenére, hogy szóba hozták a kiscsapattal, sőt korábban ő maga is megerősítette, hogy az eredeti tervek szerint beugrott volna a Caterhamhez, nem lesz ott Abu Dhabiban.

koba_sing_d



A 42 éves brazil, aki korábban a Sauberhez is megpróbált bekerülni, így nyilatkozott erről: „Amikor elhagytam az F1-et, az első ajtón távoztam. Aztán viszont jött ez az ötlet, hogy Brazíliában még egyszer elbúcsúzzak. De csak Brazíliáról szólt az üzlet” – pontosította Barrichello a korábbi információkat.

„Nagyszerű lett volna. Ahogy mondtam, briliáns módon fejeztem be a karrierem, de szerettem volna Brazíliában még egyszer elbúcsúzni. Úgy gondolom, hogy ahhoz egy versenyképes autó kellene, hogy valahol máshol rajthoz álljak” – idézi a motorsport.com Barrichellót, akinek azt a kérdést is feltették, hogy ennek ellenére elfogadná-e a Caterham ajánlatát:

„Tulajdonképpen ez nem is egy olyan helyzet, ahol ez felmerülhet. A szituáció nagyon egyszerű volt, minden Brazíliáról szólt. Nem is beszéltünk Abu Dhabiról.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: