DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ecclestone: Ne feledjék leszögelni a koporsóm

Bernie Ecclestone kitart azon elhatározása mellett, hogy haláláig irányítani akarja az F1-et, bár elmondása szerint van egy olyan körülmény, amely mellett önként távozna.

A FOM elnöke még 84 évesen is kirobbanthatatlan a sport éléről, bár olykor vannak botrányos megnyilatkozásai, és meggyőzhetetlen azt illetően is, hogy az F1-nek nyitnia kellene a közösségi média felé.

Dppi_00114018_177_1



Ecclestone idén viharos szezont zárt, és egy idei úgy tűnt, véget érhet uralkodása, végül azonban nem ítélték el a vesztegetés gyanújával lefolytatott eljárás során. Jelenleg a kereskedelmi bevételek elosztása miatt irányult rá a figyelem, hiszen több csapat is bajba került, de a britnek még mindig változatlan elképzelései vannak azt illetően, hogy mikor adja át a helyét egy utódjának.

„Hogy mikor fejezem be? Ez kétségtelenül egy szörnyű év, a legrosszabb az életemben, de mint azt már éppen elégszer elmondtam, ez semmin sem változtat, továbbra is itt maradok” - idézi őt a Gulf News. „Az egyetlen módja, hogy véget érjen a munkám a Formula-1-ben - kivéve, ha egy felettesem így nem dönt -, az az, hogyha koporsóban visznek el. De jobb, ha akkor sem felejtik el leszögelni a fedelet.”

Némileg ellent mondva magának azonban Ecclestone egy másik interjúban úgy fogalmazott, mégis lát egy forgatókönyvet, amely mellett már nem vállalná tovább az F1 irányítását. Nevezetesen ha a dolgok nem mindig úgy alakulnának, ahogy ő akarja.

„Az a nagy probléma, hogy demokráciát működtetünk. Minden területen a demokrácia ellen vagyok - ez egyedül akkor működik, ha mindenképp munkacsoportokat akarnánk létrehozni. Ki kell tudni mondani, hogy ’így lesz’, és kész” - mondta.

„Mindig úgy futtattam az üzleteimet, ahogy azt én akartam. És az esetek többségében működött is. Ám amint ezt már nem tehetem meg, kilépek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: