DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Szirotkin izgatott első megmérettetése előtt

A Sauber ifjú tesztpilótája dupla öröm elé néz a hétvégén: nem csak először vezetheti a hiwili csapat autóját hivatalos F1-es hétvégén, de mindezt hazai pályán, az első Orosz Nagydíj keretében teheti meg.

A Formula-1 történetének harmadik orosz pilótája lehet a 19 éves Szergej Szirotkin, akit tavaly nyáron sokan már a Sauber ülésében láttak. A titkos szponzori támogatás nem érkezett meg, de az ifjonc még mindig ott serénykedik a svájci istálló körül, az Orosz Nagydíj első szabadedzésén pedig végre először vezethet F1-es autót hivatalos versenyhétvégén, Esteban Gutierrez helyén. „Egész évben erre készültünk” – említette Szirotkin, szinte az egész orosz nép nevében.  „Már bejártam a pályát, és nagyon jó benyomásaim vannak róla: érdekes, gyors kialakítású, és nagyon sima az aszfalt – talán túlságosan is, ami nehezebbé teszi a gumik felmelegítését. Az edzés után többet tudok majd mondani, de eddig csak pozitív élményekkel gazdagodtam.”



 

Arra a kérdésre, hogy a hozzátartozói közül megtekinti-e majd valaki debütálását, így válaszolt: „A szüleim itt lesznek, a lelátóról nézik majd az edzést, de a paddockba is bejönnek majd. Egyébként biztosan rengeteg ismerős arcot látok majd, hiszen ez mégis csak a hazai versenyünk.” Persze nem mehetett el szó nélkül amellett sem, hogy a szabadedzésen nyújtott teljesítménye mennyiben fogja befolyásolni a jövőjét. „Úgy gondolom, hogy a karrierem folytatása inkább függ attól, hogyan teljesítek a World Series by Renault-ban. Persze, a teszt nagyon jó lehetőség arra, hogy bizonyítsam, készen állok az F1-re. Megpróbálok hozzájárulni az autó fejlesztéséhez, és a legjobbamat szeretném nyújtani.”

Szirotikn nyilatkozatában arra is kitért, milyen távolabbi hatása lehet az Orosz Nagydíjnak országa motorsportjára. „Ez a futam már magában óriási lökést jelent, és nagyon régóta vártunk már erre a pillanatra. Fokozatosan fejlődtünk, de ez az év nagyon különleges lesz számunkra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: