DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Egyéb

Hamiltonnak Kanye West osztogat tanácsokat

Szakmai berkeken belül nem sokan értékelik a brit F1-es pilóta pályán kívüli életmódját: a zenélést, a partizást és a csajozást, ám elmondta, hogy inkább a rapper tanácsára hallgat a kritikákkal szemben.

Akárhogyan is próbálja ízekre szedni a sajtó (legyen bármennyire kegyes hozzá a brit média, ha vagdalkozásról van szó, élen járnak ebben!), Lewis Hamilton nem hagyja magát. Könnyen lehet, hogy a háromszoros bajnok idén nem ülhet fel a sportág trónjára, de őt ez hidegen hagyja, hiszen számtalan dologgal foglalkozik, sőt, remekül érzi magát. Legutóbb éppen azt fedte fel, hogy sokszor hajnali háromig ül a stúdióban, majd amikor másnap autóba ül, megnyeri a versenyt. Hasonló véleménnyel van a lányokról is, hiszen úgy vélekedik, amíg a pályán teljesít, akkor miért ne tehetné ugyanezt velük is…



A City AM-nek adott interjúban a brit pilóta azt is elmesélte, hogy az amerikai rapper és producer Kanye West milyen jó tanáccsal látta el a jövőre nézve: „Nagyon otthon érzem magam a zene és a divat világában, de az embereknek ez nem tetszik. Hiába vagy jó versenyző, de a zene iránt tanúsított szeretetedet nehezen tudják elfogadni. Azt kell tenned, amit imádsz, és le kell sz*rnod, amit mások gondolnak.”

„Szerintem nem kell meghátrálnunk csak azért, hogy az emberek jobban érezzék magukat. Nagyon tetszik, hogy Kanye ilyen szókimondó. Bármibe fog, minden felvillanyozza, és én is azt kívánom, hogy bárcsak ilyen szókimondó lennék. De szerződéseim vannak különféle márkákkal, akik túlzottan idealisták azzal kapcsolatban, hogy milyenné kell válnod, ezért óvatosnak kell lennem.” Hamilton szerint a szakma kritikái ellenére is folytatni fogja jelenlegi életmódját. „Nem számít, hogy a szakértők mit mondanak. ’Ó, most is épp elutazott valahová partizni’ - ha visszatérek, így is nyerek.”

„Ne magyarázzák meg nekem, hogy mit tehetek, és mit nem. Én határozom meg, hogy ki vagyok, nem pedig az emberek véleménye. Lehetek tíz különböző országban is a hét folyamán, ha a hétvégén mindent beleadok a pályán” - tette hozzá a brit, aki 19 ponttal követi csapattársát, Nico Rosberget a tabellán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: