DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
Egyéb

Bírósági eljárás indulhat Hamilton ellen

Az F1-es világbajnoki pontverseny éllovasa nemrég egy luxus apartmant szeretett volna építtetni a Karib-szigeteki Grenadán, ám miután szakított Nicole Scherzingerrel, kihátrált a szerződésből.

A brit The Sun napilap beszámolója szerint Lewis Hamilton Grenadán grandiózus vállalkozásba kezdett még két évvel ezelőtt: a brit pilóta valóságos szerelmi fészket akart építtetni azon a szigeten, ahonnan édesapja családja származik, természetesen minden szükséges és kevésbé szükséges eszközzel felszerelve: a hírek arról szólnak, hogy a Mercedes versenyzője a luxusvillába zenei stúdiót és edzőtermet szeretett volna, külön bejáratú jachtkikötő mellett.



Ám a The Sun úgy tudja, hogy Hamilton, miután szakított Nicole Scherzingerrel, kihátrált az olasz ingatlanfejlesztővel kötött szerződéséből - arra sarkallva a céget képviselő Bernardo Bertuccit, hogy beperelje őt. „Komolyan megbíztam benne” - idézi a lap Bertuccit. „Amikor a villa már félig kész volt, kaptam tőle egy e-mailt, melyben közölte velem, hogy nem akarja folytatni az építkezést. Biztos vagyok benne, hogy ő is tudja, nem viselkedett korrektül velem.”

A brit lap szerint Hamilton a Grenadai Legfelsőbb Bíróságon nyerni tudott Bertuccival szemben, aki viszont fellebbez a döntés ellen. „Nem akartam bírósági eljárást, de nagyon nehéz egy olyan személyre szabott villát eladni, mint ez” - mondta az olasz, a pilóta oldaláról azonban senki sem kommentálta a történteket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: