DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Egyéb

Schumacher és Newey egy csapatban

Amire az F1-ben soha nem kerülhetett sor, az végül az F4-ben valósult meg: egyazon csapatot erősíti Newey és Schumacher. Egészen pontosan a két élő legenda fia, Harrison Newey és Mick Schumacher.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Michael Schumacher fia, Mick idén a német F4-es bajnokságban áll majd rajthoz, mostanra pedig az is kiderült, hogy ki lesz a csapattársa: a valaha volt talán legnagyobb versenyző fia a valaha volt talán legnagyobb tervező fiával együtt harcol majd a sikerekért a van Amersfoort Racing színeiben.

A holland csapat ugyanis bejelentette, hogy szerződtette a Red Bull technikai guruja, Adrian Newey fiát, Harrisont. A 16 esztendős versenyző az ADAC Formula 4 bajnokság hat fordulóján áll majd rajthoz a nyolcból, ugyanis ezzel együtt a brit sorozatban, a BRDC F4-ben is szerepel majd, és ütközések esetén utóbbi élvez prioritást.

harrisonnewey



A tavaly Max Verstappent is csapatában tudó Frits van Amersfoort így nyilatkozott a szerződésről: „Ez az egyik legnagyszerűbb hetünk négy évtizedes történetünk során. Óriási megtiszteltetés, hogy az autóversenyzés legfontosabb alakjai is megbíznak annyira csapatunkban, hogy ránk bízzanak két ilyen ígéretes ifjú tehetséget. Ez egészen különleges kihívás elé állít mindenkit a van Amersfoort Racingnél, készen állunk arra, hogy hozzásegítsük versenyzőinket álmaik beteljesítéséhez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: