DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő

Wehrlein

Schumacher is támogatta az újonc versenyzőt

Michael Schumacher támogatása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy eljusson a Formula-1-be – állítja a Manor versenyzője, aki 2016-ban először állhat fel a királykategória rajtrácsára.

részletek

Wehrlein pontokat szerezne a Manorral

Wehrlein szerint nem lesz könnyű, de harcolhatnak majd a pontokért és tökéletes hely számára a Manor. Az F1-es istálló tulajdonosa úgy véli, hogy tehetséges, sikeréhes, de már bizonyított pilótát szerződtettek.

részletek

Most már tényleg van egy pilótája a Manornak

Német források már biztosan állítják, hogy 12 nappal az előszezoni tesztek kezdete előtt végre leszerződtetett egy versenyzőt a Manor.

részletek

Pilótakeringő: Két F1-es ülés még mindig szabad

Az elmúlt esztendő sereghajtója, az idén komoly előrelépésre készülő Manor a mezőnyből egyedüliként még nem jelentette be versenyzőit – három erős és két outsider jelöltünk van a két ülésre.

részletek

Manor: Rossi már biztos befutó?

Alexander Rossi minden nap kapcsolatban áll a Manor F1-es csapatával – az istálló ugyan még nem tett hivatalos bejelentést versenyzőiről, ám az amerikai elárulta, hogy állnak a tárgyalások.

részletek

Wehrlein lehet a befutó a Manornál?

Maldonado kiszállt, Magnussen elkelt, a Manornál még mindig nincs pilótapáros - a Mercedes a kiscsapatnál juttathatja üléshez eddigi teszt- és tartalékpilótáját?

részletek

Egy héten belül dönthet versenyzőiről a Manor

Ezt mondja a csapat egyik jelöltje, Pascal Wehrlein. Az indonéz Rio Haryanto háza táján is fontos előrelépés történt: összegyűlt a szponzori csomag, ami az üléshez szükséges.

részletek

Jövő héten lehet végleges az F1-es mezőny

Habár már nagyon közelednek az első szezon előtti F1-es tesztek, még vannak szabad helyek a mezőnyben: ezek egyikére pályázik Pascal Wehrlein, a Mercedes tehetsége.

részletek

Wehrlein: Igazán dönthetne már a Manor!

A Mercedes tesztpilótája, a tavalyi DTM-bajnok még nem tudja, mit fog csinálni a 2016-os szezonban: marad Németországban, a GP2-be igazol, vagy valóra válik az álma, és F1-es pilóta lesz - nem kérdés, hogy melyiknek örülne a legjobban.

részletek

Wolff szerint csökkentek Wehrlein esélyei

A Mercedes főnöke szerint az általuk kínált 4 millió euró sem biztos, hogy elég lesz arra, hogy a fiatal pilóta megkapja a Manor egyik F1-es ülését. A német gárda a kiscsapat döntésére vár.

részletek

Mikor dőlhet el végre Wehrlein sorsa?

A Mercedes ifjú növendéke már jó ideje az egyik első számú várományosnak tűnik a Manor szabad üléseinek egyikére, de a legkisebb F1-es csapat anyagi helyzete komoly problémát jelenthet...

részletek

Így látja F1-es esélyeit a Mercedes tehetsége

Pascal Wehrlein számára komoly hátszelet jelent a csillagos gyártó támogatása, de még ez sem biztos, hogy az F1-be repíti majd - ő azonban továbbra is bizakodó jövőjét illetően.

részletek