Vettel
Rosberg: Vettel Barrichello szerepét játszotta
Az évad korábbi szakaszában Vettel volt a Ferrari csapatutasításainak kedvezményezettje, Belgiumban viszont úgy érezhette magát, mint régebben Rubens Barrichello – vízhordónak.
részletekBinotto Vettelről: Nem volt választásunk
A Ferrari csapatfőnöke szerint nem ez volt Charles Leclerc utolsó F1-es győzelme, Monzában is jó esélyeik lehetnek, a csapatutasítást tekintve pedig tetszett neki, hogy Vettel segített.
részletekLeclerc átveheti a vezérszerepet a Ferrarinál
Az ifjú monacói első futamgyőzelme mérföldkő lehet egész pályafutása során. Damon Hill úgy véli, Charles Leclerc-ben már tudatosulhatott az utóbbi időben, hogy gyorsabb Sebastian Vettelnél.
részletekVettel: Ez kevés volt tőlem
Miközben Charles Leclerc győzelemre vezette a Ferrarit, egy olyan pályán, ahol előzetesen az olaszok voltak az esélyesek, Vettel még a dobogóra sem ért oda. Csalódott magában a német.
részletekLeclerc megszerezte saját és a Ferrari idei első győzelmét
Bár a bokszkiállások miatt ideiglenesen elveszítette a vezetést, a monacói végül megnyerte a Belga Nagydíjat, a Ferrari idei első sikerét aratva az F1-ben. Vettelt viszont mindkét Mercedes lenyomta.
részletekHamilton: Ilyen sok szemetet termel az F1
Hamilton nemcsak a pályán, hanem a hulladéktermelésben is élenjáróvá tenné a Mercedest. A brit a formula.hu kérdésére válaszolva bemutatta, egyetlen sajtótájékoztatón három műanyag palackot készítenek ki számára – egészen felelőtlenül.
részletekLeclerc jól döntött, hogy nem várt, Hamilton a versenyen támadna
A két Ferrari sajátította ki az első rajtsort Belgiumban, de Charles Leclerc is tudja, a versenytempóban odaérhet a Mercedes. Lewis Hamilton is ebben bízik, hogy vasárnap lehet keresnivalója.
részletekA ferrarisok nem dőlnek be a Mercedesnek
Két Ferrari nagy előnyben az élen pénteken, Hamilton egy teljes másodperc hátrányról beszél az egyenesben. Leclerc-ék láttak már ilyet, Vettel szerint „még szép, hogy fognak!” a riválisok a pole-ért harcolni.
részletekVettel: Kanadában mi nyertünk
Sebastian Vettel több, mint egy éve nem állhatott fel a dobogó tetejére, ám a német gyorsan rövidre zárta a témát azzal, hogy Kanadában valójában győzedelmeskedett, így közel sincs meg egy év.
részletekMegbízhatósági probléma, vagy taktikázás a Ferrarinál?
A Mercedes teljesen új erőforrással támad Belgiumban, a nagy rivális Ferrari azonban elhalasztotta fejlesztett motorjának bevetését. A híresztelések szerint gond adódott az egységgel.
részletekBerger: Vettel nem kap meg mindent a Ferraritól
A korábbi F1-es Gerhard Berger úgy látja, Sebastian Vettel lassan kifut az időből, úgyhogy mielőbb ki kell hoznia a legtöbbet a ferraris csapattársaiból, amennyiben a Scuderiával akar bajnoki lenni.
részletekVettel negatív sorozata sehol nincs Raikkönenéhez képest
Sebastian Vettel immáron több, mint egy éve képtelen futamot nyerni, igaz, ez nem csak rajta múlott. Győzelemínsége azonban még nagyon messze jár Kimi Raikkönen és Riccardo Patrese csúcsától.
részletek