Vettel
Rosberg: Vettel a világ legjobb kivezető körét mutatta be
A 2016-os világbajnok szerint honfitársa annak köszönheti szingapúri sikerét, hogy a valaha látott legjobb kivezető körrel jelentkezett. Nehéz dolga volt a korábbi kritikák kereszttüzében.
részletekVettel: A Ferrari végre életre kelt
A rengeteg csalódás után sem vesztették el a reményt és a Scuderia végül rátalált a helyes útra. Beváltak az új fejlesztések, Vettelnek pedig erőt adott a rajongók óriási szeretete és támogatása.
részletekBinotto elmagyarázta a Ferrari taktikáját
A Ferrari F1-es csapatfőnöke elmondta, hogy miért került előnybe Sebastian Vettel Szingapúrban és miért nem Charles Leclerc-t hívták ki először a bokszba - szerinte ilyen a versenyzés.
részletekWolff most már aggódik a Ferrari tempója miatt
A Mercedes a teljes első félévben dominált, az utóbbi versenyeken azonban feljöttek a riválisok. Teljesen váratlanul a Ferrari is felnőtt a feladathoz, immáron a lassú pályákon is bombaerős.
részletekHamilton: Simán megnyerhettük volna a versenyt
A Mercedes elhibázta Lewis Hamilton stratégiáját Szingapúrban, így nemhogy a győzelmet, de még a dobogós helyet is elvesztette. A brit nem szidja csapatát, akik azért Bottast mögötte tartották.
részletekLeclerc: Csalódott vagyok, de ez egy kettős győzelem
A Ferrari monacói F1-es pilótája hamar lehiggadt a futam után, Sebastian Vettelnek csak nagyon későn szóltak, hogy menjen ki a bokszba - így értékeltek a dobogósok Szingapúrban.
részletekVettel vezetésével tarolt a Ferrari Szingapúrban
Charles Leclerc nagy bánatára Sebastian Vettel a bokszkiállások során ugrott a harmadik helyről az élre, így a német vezette kettős győzelemre a Ferrarit Max Verstappen és a rosszul taktikázó Mercedesek előtt.
részletekBinotto: Remek a Ferrari fejlesztési iránya, jövőre jók leszünk
A nyári szünet óta megállíthatatlan a Scuderia, különösen Charles Leclerc. Szingapúrban minden negatív várakozásra rácáfolva szintén erősnek mutatkoznak, ami 2020-ra érhet be igazán.
részletekWolff: Mindenhol számolni kell a Ferrarival
Meglepte a Ferrari teljesítménye a Mercedest - a csapatfőnök Toto Wolff szerint az olaszok a szezon kétharmadára felértek arra a szintre, hogy mindenhol jók és mindenhol számolni kell velük.
részletekNincs, aki szerint jó ötlet a fordított rajtrács
Határozott ellenérzést váltott ki Leclerc-ből, Hamiltonból és különösen Vettelből, mikor a fordított rajtrácsot emlegették nekik. „Melyik zseni találta ki?” – bosszankodott a német. Kvjat álláspontja is hasonló, de szerinte ahogy a halót, ezt is megszoknák.
részletekHamilton nem érti, honnan vette Leclerc hirtelen a tempóját
Charles Leclerc az új fejlesztéseknek tudja be váratlan, szingapúri pole-pozícióját, Hamilton nem érti, honnan szedte a Ferrari ezt a gyorsulást, Vettel pedig kicsit bánkódik utolsó gyorsköre miatt.
részletekRalf Schumacher: Vettelt év végén kirakja a Ferrari, ha nem javul fel
A hatszoros futamgyőztes Ralf Schumacher úgy gondolja, hogy a Ferrari szavaiból kivehető: Vettel már csak másodhegedűs. Amennyiben pedig nem képes dominálni Leclerc felett, év végén mehet.
részletek