Versenyzők
A MotoGP 2018-as felállása
A legtöbb csapatnál eldőlt a jövő évi felállás a királykategóriában, néhány helyen láthatunk mozgást. Kik lesznek a top- és kiscsapatok versenyzői jövőre?
részletekFormula-E: Rajongók a versenyzők ellen
A Formula-E monacói állomásán ezúttal is összecsapott néhány pilóta pár szerencsés rajongóval a szimulátorok előtt - de hogyan lehet két komoly ütközés után is győzni?
részletek„Az élpilóták levegő után kapkodnak – kell ehhez kommentár?”
A korábbi F1-es pilóta, és a GPDA jelenlegi elnöke, Alexander Wurz szerint az új autók visszahoztak valamit abból az időszakból, amikor a sportág népszerűsége a zenitjén járt.
részletekÚj autóversenyzők szövetsége alakult
Damon Hill vezetésével új érdekképviseleti szervezet jött létre PRDA néven - a brit ezzel azt szeretné elérni, hogy egy csapatok és kategóriák felett álló testület adjon hangot a versenyzők kívánalmainak.
részletekEz már az új F1: Engedélyezik a videózást a versenyzőknek és a csapatoknak
Már az első teszten érezhető a tulajdonosváltás, ugyanis a pilóták és csapataik is engedélyt kaptak arra a kereskedelmi jogok új tulajdonosától, hogy videókat készítsenek a katalán pályán.
részletekVilleneuve: A mai pilóták tiszteletlenek egymással
A jelenkori F1 nagy kritikusa, Jacques Villeneuve szerint manapság a versenyzők azt hiszik, hogy videojátékban ülnek, ahonnan bármikor kiszállhatnak.
részletekMár nincsenek tökös pilóták az autósportban?
A karrierje során végig a CART/Champ Car ügyeletes rosszfiújának számító Paul Tracy szerint az F1-ből, az IndyCarból és a NASCAR-ból is kivesztek a hozzá hasonló balhés figurák.
részletekRossi: 50-50 százalék a motor és a versenyző szerepe
A „Doktor” úgy érzi, az elektronika szerepének növekedésével a csapatok és a versenygépek a korábbinál sokkal nagyobb százalékban befolyásolhatják az adott konstrukció sikerességét.
részletekMiben kellene leginkább fejlődnie az F1-nek?
Napjainkban számos kritika éri az F1-et, amiért unalmasak a versenyek, halkak az autók, valamint túl bonyolultak a szabályok. Egy bennfentes szerint azonban nem ezek jelentik a legfőbb problémát.
részletekDe kit akarnak átverni az F1-es pilóták?
Ez a kérdés fogalmazódott meg az egykori versenyző Marc Surerben, aki szerint a Formula-1 egyik legnagyobb baja az, hogy a versenyzők nem mondják ki véleményüket, és folyamatosan képmutatóan viselkednek.
részletekVersenyzők: Legyenek velünk szigorúbbak
A motorsport.com értesülése szerint maga a pilóták szervezete kérte arra az FIA-t, hogy szigorítsák a pályaelhagyások ellenőrzését és büntetését az F1-ben és különböző szintű szériákban.
részletekÉlőben lesz látható a pilóták vérnyomása?
Az Indy 500-on már debütált, és az FIA-tól származó információk szerint még idén az F1-ben is bevezethetik a versenyzők fiziológiai adatait monitorozó programot, melyet lehet, hogy a rajongók is lekövethetnek majd.
részletek