DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Tsunoda

Tsunoda vegyes érzésekkel készül Japánra

A koronavírus okozta helyzet miatt idén először versenyezhet hazai közönség előtt Yuki Tsunoda, aki izgatottan várja a Japán Nagydíjat, ám az ottani promóciós események kicsit árnyalják a képet.

részletek

Verstappen is kiveszi a részét a monzai büntetéscunamiból

Megismétlődni látszik a belgiumi helyzet: az Olasz Nagydíjon is számos motorcsere írhatja át a rajtrácsot. Sajtóértesülések szerint a Red Bull versenyzői sem maradnak ki a sorból.

részletek

Agyvizsgálatra küldené az összeesküvés-hívőket Tsunoda

Kemény vádak hangzottak el a Holland Nagydíj után az AlphaTauri leállása miatt, és keményen válaszolt rájuk a másodéves japán. Nem foglalkoznak más csapatokkal, még a Red Bull-lal sem.

részletek

Wolff: VSC nélkül elérhető volt a győzelem

A Mercedes csapatfőnöke szerint a szimulációik azt mutatták, hogy szorosan ugyan, de meglehetett volna az első hely Lewis Hamiltonnak Zandvoortban. Nem találja a szavakat Yuki Tsunoda bizarr leállására.

részletek

Így magyarázza dupla leállását Tsunoda

Furcsa jelenetsor főszereplője volt az AlphaTauri japánja a Holland Nagydíj záró szakaszában: rosszul rögzített kerékre panaszkodva félreállt, aztán újraindult, a bokszba ment, visszatért a pályára, ahol megint leállt.

részletek

Tsunoda tudja, hogy min múlik a 2023-as szerződése, érzi a nyomást

A japán pilóta szerint ő szeretne maradni az F1-ben és az AlphaTaurinál, de nem tehet sokat az ügy érdekében, a háttérben zajló folyamatokon múlik, hogy mi lesz a sorsa. Ő már siettetné a döntést.

részletek

Gasly szerint Tsunoda sokkal komolyabban veszi az F1-et

Az AlphaTauri francia versenyzője szerint ifjú csapattársa, Yuki Tsunoda tanult az előző szezonban elkövetett hibákból, és sokkal professzionálisabban közelíti meg a Formula-1 kihívásait.

részletek

Tsunoda: Nem vagyok idegbajos, csak ordibálok

A mezőny japánja igyekszik tompítani Helmut Marko kijelentéseit dühkitöréseiről. Yuki Tsunoda szerint a valóságban higgadtabb, mint egy külső szemlélő számára.

részletek

Tsunoda Ocont hibáztatja a balesetért

Az AlphaTauri japán versenyzője feladni kényszerült a Francia Nagydíjat, miután az Esteban Oconnal történt ütközés során megsérült az autója. Tsunoda szerint a balesetért egyértelműen Ocon a felelős.

részletek

Csak Tsunodán múlik, hogy marad-e az F1-ben

Franz Tost szerint ha jól teljesít, akkor marad, ha nem, akkor nem, de az idei szezonja eddig rendben van, leszámítva persze az ütközéseket. Az irodájába hívta a pilótát elbeszélgetésre.

részletek

Tsunoda: Felforr az agyam az autóban

Négy futammal ezelőtt szerződtetett szakembert mellé az AlphaTauri, hogy nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lehessen - korábban is volt már erre példa, akkor segített neki a fejlődésben.

részletek

Tsunoda: Várhattam volna másik lehetőségre

Elnézést kért csapatától a Pierre Gaslyval történt ütközésért a japán pilóta. Az AlphaTauri jelezte: le fognak ülni beszélgetni a pilótákkal, hogy elkerüljék a hasonló eseteket a jövőben.

részletek