DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Teljesítmény

Verstappen: A jövőm szempontjából nagyon fontos lesz az idénykezdet

Harmadik helyen végzett Max Verstappen az év végi összesítésben. A díjátadón azonban hangsúlyozta, egyéves szerződéssel rendelkezik és a folytatás attól függ, mi történik az év elején.

részletek

Alonso: Hamilton minimum Schumacher szintjén van

Csapattársakként nagyon nem jöttek ki egymással, de azóta bő egy évtized eltelt. Fernando Alonso már egy polcra rakja Lewis Hamiltont Michael Schumacherrel, de eredményt nem hirdet köztük.

részletek

Mick Schumachertől több kell az F1-be kerüléshez

A hétszeres világbajnok fia futamot nyert a Formula-2-ben idén, de ezt leszámítva nem igazán tündökölt. Tudja, mik voltak a fő bajok és igyekszik is javítani, de úgy véli, már idén sem volt gyenge.

részletek

Wolff: Már jövőre sem fogunk uralkodni, a McLaren is veszélyes

A Mercedes csapatfőnöke arra számít, hogy 2020-ra teljesen kiegyenlítődnek az erőviszonyok és a három élcsapat mellé teljesen felzárkózik a McLaren is. Egyik istálló sem fog dominálni jövőre.

részletek

Wolff: Russell Mercedes-pilóta lesz

A zsinórban hat bajnoki címet nyerő Ezüst Nyilak csapatfőnöke teljesen biztos abban, hogy George Russell a közeljövőben állandó ülést kap a gyári istállónál, mivel tisztában vannak remek vezetésével.

részletek

Palmer: Hamilton jó, de Verstappen még jobb

Lewis Hamilton idén már pályafutása hatodik világbajnoki címét zsebelte be. Jolyon Palmer viszont úgy véli, nála is jobb teljesítményt nyújtott Max Verstappen a feltörekvő Red Bull-Hondával.

részletek

Kubica: Néha nehéz volt ezt Formula-1-nek nevezni

Nyolc év kihagyás után, korlátozott mozgásra képes jobb karral tért vissza Robert Kubica a Williams színeiben, de nem sok öröme volt ebben. Így sem bánta meg, hogy végigcsinálta a szezont.

részletek

Jordan: Hamiltonnak nem kell tovább fejlődnie, nincs, aki legyőzhetné

Eddie Jordan a jelek szerint rendkívüli módon kedveli Lewis Hamilton vezetését a Formula-1-ben. Úgy véli, a hatszoros világbajnoknak semmi extrát nem kell nyújtania jövőre és jön is a hetedik.

részletek

Kubica: Azt mondták, nem fogom bírni, nem lett igazuk

A nyolc év után visszatérő lengyel pilótáról azt tartották tavaly télen, hogy korlátozott mozgásra képes karjával nem bírja majd a tartós terhelést. Robert Kubica viszont bizonyított a kétkedőknek.

részletek

Bottas: A Red Bull és a Ferrari mögött járunk

Az idei bajnokság ezüstérmese szerint egyértelmű, hogy a Mercedes jelenleg csak a harmadik erő a Formula-1-ben. A Ferrarin kívül a Red Bull-Honda is meghaladta az Ezüst Nyilak szintjét.

részletek

A Mercedes szándékosan letekert mindent év végére?

Egész hétvégén a Red Bull gyorsabbnak tűnt a Mercedesnél Brazíliában és a japán gyártó kettős sikert ünnepelhetett. Hamilton nem tudta legyorsulni Gaslyt a befutónál, JJ Lehto szerint nem véletlenül.

részletek

Vettel formába lendült, 2020 után is maradna

Monza után a teljes összezuhanás jeleit mutatta, azóta azonban láthatóan visszanyerte jó formáját Sebastian Vettel és szíve szerint a jövő év után is maradna a Formula-1-ben.

részletek