Szélcsatorna
Exkluzív: A Sauber magyar modellépítője
Bár álmodott róla, sosem törekedett rá, hogy egyszer a Formula-1-ben dolgozzon, amíg autófényező képesítésével be nem adta jelentkezését a svájci istálló aerodinamikai részlegéhez. Bódi Dáviddal beszélgettünk.
részletekSzirotkin szerint nagyot lép előre a Williams
Szergej Szirotkin úgy véli, a Williams 2018-as versenyautója sokkal agresszívabb lesz, mint elődje. A fiatal orosz pilóta már látta új versenygépét és a szimulátor adatai is biztatóak.
részletekA Ferrarinak is meglehet az 1000 lóerő
Nagy a rivalizálás a Mercedes és a Ferrari között a Formula-1-ben. Úgy tűnik, hogy mindkét gyártó túlszárnyalja az ezer lóerős álomhatárt, ami erőforrásainak teljesítményét illeti.
részletekAlonso 2018-ban ismét az élmezőnybe várja magát
Fernando Alonso számára az utóbbi években nem sok babér termett. Ám a jövő év meghozhatja számára az áttörést, szerinte a fejlesztések és az adatok azt mutatják, hogy ismét győzelmekért küzdhet.
részletekVerstappen szerint túl későn készül el a Red Bull
Max Verstappen úgy véli, túlságosan sokáig vár a Red Bull minden évben, hogy elkészüljön az évadbeli új autója, ennek ugyanis hátrányai is vannak. Szíve szerint megváltoztatná a holland ezt a gyakorlatot.
részletekA Ferrari évekig a saját maga ellensége volt
A Ferrari egyik korábbi első embere, Pat Fry szerint néhány éve a Ferrari szűklátókörű volt, csak rövid távra tervezett és rendkívül elavult technológiát használt. Ezért nincs 10 éve világbajnoki cím?
részletekJövőre nem fogunk ráismerni a Sauberre
A tavalyi komoly pénzügyi krízis megakadályozta a Sauber istállót, hogy a lehető legtökéletesebb autót tervezze meg és az erőforrás is gyenge. 2018-ban ismét eljöhet a svájci csapat ideje, érdemes lesz figyelni őket.
részletekEzért maradhatott le idény elején a Red Bull
Az energiaitalos F1-es istálló csapatfőnöke elismeri, hogy a világbajnoki címért már nem szállhatnak harcba idén, de legalább szeretnének borsot törni a nagyok orra alá.
részletekÍgy akadályozzák meg, hogy jövőre egy csapat elhúzzon
A 2017-es szezonra teljesen átírják az aerodinamikai szabályokat, ezért fennáll a veszélye, hogy valamely csapat beletalál új autójába, és dominálni fog a többiekkel szemben. Ezt akadályozhatja meg egy másik szabály.
részletekTesztelnének a csapatok, de nem kapnak gumit
A 2017-es szabályváltozások éve vészesen közeleg, az F1 istállói pedig szélcsatornába vinnék első modelljeiket – csakhogy a Pirellitől nem kapják meg az ehhez használatos abroncsokat.
részletek„Egyszer meg kell szüntetni a szélcsatornát”
A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint eljön az az idő, amikor az F1 szélcsatornák nélkül fog működni, azonban erre még mindenképpen várniuk kell a csapatoknak.
részletekCsapatok: Ne zárják be a szélcsatornákat!
Úgy tűnik, a tegnapi hírekkel ellentétben mégsem egyértelmű az álláspont a legdrasztikusabb tervezett változtatás kapcsán. Az F1-es csapatfőnökök egytől egyig ellenzik a szélcsatornák bezárását.
részletek