Steiner
Steiner: Még nagyobb előnyük lesz az élcsapatoknak
A Haas F1-es csapatvezetője is csatlakozott azok táborához, akik szerint a 2019-es szabályváltozások csak mélyíteni fogják a szakadékot a nagycsapatok és a középmezőny között.
részletekHaas: Minél jobbak vagyunk, annál nehezebb
A 2018-as F1-es idényben egy egészen új szinten találta magát a Haas, ami talán magát a csapatot is meglepte. Az autó egyelőre jobb, mint amit az emberi erőforrás ki tud belőle hozni.
részletekA rivális is bámulatosnak tartja Kubicát
A súlyos ralibalesetet túlélő lengyel pilótát nem kizárólag a Williamsnél dicsérik, hanem még a nagy ellenlábasok is meghajolnak Robert Kubica elképesztő akaratereje előtt, hogy visszatérhetett.
részletekA Haas az egyenlőség jegyében óv a Force India ellen
Günther Steiner, az amerikai istálló F1-es csapatvezetője szeretné, ha mindenkire egyformán vonatkoznának a szabályok, és nem tekint keresztes hadjáratként a rivális gárda ellen benyújtott óvásra.
részletekA jó gumikezelés hosszú évek munkája
Világbajnoki címeket dönthet el, ha egy csapat a riválisoknál jobban kezeli az abroncsokat. A Haas már harmadik éve versenyez a száguldó cirkuszban, de még mindig csak tanulja ezt a szegmenst.
részletekHaas: Sajnos túl késő már
Hiába rendelkezett gyakran a mezőny negyedik leggyorsabb versenyautójával a Haas, a csapatfőnök szerint már lehetetlen megelőzni a Renault-t. Pedig az év közepén úgy tűnt, meglesz a negyedik hely.
részletekHaas: Nem a neve miatt szerződtettük Fittipaldit!
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, ha csak a névre mennek, még a legidősebb Fittipaldit, Emersont is leszerződtethették volna, egyébként semmi ilyenről nincs szó Pietro Fittipaldi esetén.
részletekAmi a Haasnak elismerés, a Renault-ra nézve kínos
A francia autóóriás és az apró amerikai csapat egymással vívnak a konstruktőrök között: Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szóvá tette, hogy a Renault-nak ennél sokkal többet kellene produkálnia.
részletekA Haas meghatározta a közeljövő céljait
Az eddigiekhez képest rendkívül ütőképes versenyautót épített az idei évre a Haas-Ferrari. Bár a negyedik helyre már csak minimális esélye maradt, nem adja fel és azt is tudja, mit kell tenni ezután.
részletekGrosjean formajavulása óriási talány
Romain Grosjean sorozatos bakijai után a Haas elkezdett körülnézni, kit szerződtessen a helyére. A francia azonban bámulatos formajavulást mutatott be a szezon derekán, amit a főnök most sem ért.
részletek„Rövidítsék le a versenyeket”
Számos alkalommal hallhattuk a panaszkodást a pilóták részéről, hogy az üzemanyag-spórolásról szól szinte minden versenyük. A Haas csapatfőnöke szerint ennek kiiktatásával sok izgalmat láthatnánk.
részletekEkkora előnye idén még nem volt az élmezőnynek
A Mexikói Nagydíjon két kört kapott az F1 üldözőbolya az élmezőnytől, ami óriási különbség. Költségplafonnal enyhítenék a kettészakadt mezőny problémáját, de többek szerint ez évekbe telhet.
részletek